Keresés a Bibliában

Jézus bevonul Jeruzsálembe (Mt 21,1-11; Lk 19,28-38; Jn 12,12-19)

11 1Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, Bétfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél Jézus elküldött tanítványai közül kettőt, 2és így szólt hozzájuk: Menjetek be az előttetek lévő faluba, és amint beértek, találtok egy szamárcsikót megkötve, amelyen még nem ült soha senki: oldjátok el, és hozzátok ide! 3Ha pedig valaki szólna nektek: Miért teszitek ezt? – mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rá, de azonnal vissza is küldi. 4Azok elmentek, megtalálták a szamárcsikót az ajtó elé kötve kinn az utcán, és eloldották. 5Az ott álldogálók közül néhányan megkérdezték tőlük: Mit csináltok, miért oldjátok el a szamárcsikót? 6Ők pedig úgy válaszoltak, ahogyan Jézus mondta, és elengedték őket. 7Elvitték tehát Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, ő pedig felült rá. 8Sokan felsőruhájukat terítették az útra, mások a mezőn vágott lombos ágakat; 9az előtte haladók és az őt követők pedig ezt kiáltották: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében! 10Áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsánna a magasságban!

11Jézus bement Jeruzsálemben a templomba; mikor pedig már mindent megnézett, és mivel már későre járt az idő, kiment Betániába a tizenkettővel.

A terméketlen fügefa (Mt 21,18-19a)

12Másnap pedig, amikor Betániából elindultak, megéhezett, 13és messziről meglátva egy zöldellő fügefát, odament, hátha talál rajta valamit. De amikor odaért, semmit sem talált rajta, csak levelet, mert nem volt fügeérés ideje. 14Megszólalt, és ezt mondta a fának: Senki ne egyen rólad gyümölcsöt soha többé! A tanítványai is hallották ezt.

Jézus megtisztítja a templomot (Mt 21,12-17; Lk 19,45-48; Jn 2,14-22)

15Azután Jeruzsálembe értek. Bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik a templomban adtak és vettek, felborította a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit, 16és nem engedte, hogy bármit is átvigyenek a templomon. 17Azután így tanította őket: Nincs-e megírva: „Az én házam imádság háza lesz minden nép számára”? Ti pedig rablók barlangjává tettétek. 18Meghallották ezt a főpapok és az írástudók, és keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, mert az egész sokaság álmélkodott a tanításán. 19És amikor beesteledett, Jézus és a tanítványai kimentek a városból.

KNB SZIT STL BD RUF KG