Keresés a Bibliában

A Gecsemáné-kertben (Mt 26,36-46; Mk 14,32-42; Jn 18,1-2)

39Ezután eltávozott onnan, és szokása szerint az Olajfák hegyére ment. Követték a tanítványai is. 40Mikor pedig odaért, így szólt hozzájuk: Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! 41Azután eltávolodott tőlük mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: 42Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied. 43Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, hogy erősítse őt. 44Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek. 45Amikor az imádkozás után felkelt, odament tanítványaihoz, és látta, hogy a szomorúságtól kimerülve alszanak. 46Ekkor így szólt hozzájuk: Miért alusztok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!

Jézust elfogják (Mt 26,47-56; Mk 14,43-52; Jn 18,1-11)

47Miközben ezeket mondta, íme, sokaság közeledett. Júdás jött elöl, a tizenkettő egyike, és Jézushoz lépett, hogy megcsókolja. 48Jézus így szólt hozzá: Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát? 49Amikor a körülötte levők látták, hogy mi készül, megkérdezték: Uram, odavágjunk a karddal? 50Egyikük oda is csapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. 51Jézus azonban megszólalt, és ezt mondta nekik: Hagyjátok abba! És megérintve a fülét, meggyógyította őt. 52Majd ezt mondta az ellene kivonuló főpapoknak, a templomőrség vezetőinek és a véneknek: Úgy vonultok ki ellenem kardokkal és botokkal, mint valami rabló ellen. 53Mindennap veletek voltam a templomban, mégsem emeltetek rám kezet. De ez a ti órátok és a sötétség hatalmának ideje.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

22,43 Ez a két vers egyes kéziratokból hiányzik