Keresés a Bibliában

8Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. 9És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. 10Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: 11üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.

12A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. 13És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: 14Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.
15Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt, amit az Úr tudtunkra adott. 16Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket. 17Amikor meglátták őt, elmondták mindazt, amit erről a kisgyermekről az angyalok hirdettek, 18és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. 19Mária pedig mindezeket a beszédeket megjegyezte, és szívében forgatta. 20A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy, ahogyan ő megüzente nekik.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

2,14 a földön békesség, és az emberekhez jóakarat: Egyes kéziratok szerint: a földön békesség a jóakarat embereinek. A jóakarat itt Isten üdvözítő akaratát jelenti