41 1Hiszen aki ebben reménykedik, csalódik: már a puszta látványától is összeroskad. 2Nincs olyan vakmerő, aki fölverje. Ki merne kiállni ellene? 3Ki szállhat szembe vele úgy, hogy sértetlenül hagyná? Minden az övé az ég alatt. 4Nem hallgathatom el, milyenek a tagjai, mekkora az ereje, mily szép az alakja. 5Ki tudná lehúzni a bőrét, ki merne benyúlni két fogsora közé? 6Szájának kapuját ki merné kitárni? Fogai között a rémület lakik. 7Büszkén sorakoznak pikkelyei, mintha szoros pecséttel volnának lezárva. 8Egyik a másikhoz olyan közel van, hogy még a szél sem férkőzhet közéjük. 9Egymáshoz tapadnak, egybekapcsolódnak elválaszthatatlanul. 10Tüsszentése fényt sugároz, szemei olyanok, akár a hajnalpír. 11Szájából fáklyák jönnek elő, tüzes szikrák sziporkáznak. 12Orrlyukaiból füst száll ki, mint valami gőzölgő forró üstből. 13Lehelete lángra lobbantja a faszenet, szája lángokat lövell. 14Nyakában erő lakik, rémülten futnak szét előle. 15Testének alsó része is kemény, mozdíthatatlan, mintha rá volna öntve. 16Szíve olyan kemény, mint a kő, kemény, mint az alsó malomkő. 17Ha fölemelkedik, megriadnak még a hősök is, ijedtükben fejüket vesztik. 18Ha el is találja a kard, nem árt neki, sem a lándzsa, a kopja vagy a nyíl. 19Annyiba veszi a vasat, mint a szalmát, a rezet, mint a korhadt fát. 20A nyílvesszőtől nem futamodik meg, pozdorjává törnek rajta a parittyakövek. 21Semmibe se veszi a dorongot, nevet a dárda suhogásán. 22Hasán mintha éles cserepek lennének, mint a cséplőszán, úgy kúszik az iszapban. 23Nyomában fortyog a mély víz, mint a fazékban, fölkavarja a tengert, mint a kenőcsöt. 24Csillogó ösvényt hagy maga után, mintha megőszült volna a mély víz. 25Nincs a földön hozzá hasonló, úgy van megalkotva, hogy semmitől se féljen. 26Szembenéz minden hatalmassal, ő a királya minden vadállatnak.