Keresés a Bibliában

Ötezer ember megvendégelése (Mt 14,13-21; Mk 6,32-44; Lk 9,10-17)

6 1Jézus ezután elment a Galileai-tengernek, Tibériás tavának túlsó partjára. 2Nagy sokaság követte őt, mert látták, milyen jeleket vitt végbe a betegeken. 3Jézus pedig felment a hegyre, és ott leült a tanítványaival együtt. 4Közel volt a páska, a zsidók ünnepe. 5Amikor Jézus észrevette, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek? 6Ezt pedig azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni. 7Fülöp így válaszolt neki: Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset. 8Egyik tanítványa, András, Simon Péter testvére így szólt hozzá: 9Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyi embernek? 10Jézus ezt mondta: Ültessétek le az embereket! Füves terület volt az. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. 11Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak. 12Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba! 13Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékával, amit meghagytak azok, akik ettek. 14Miután látták az emberek, hogy milyen jelt tett, ezt mondták: Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba. 15Amikor pedig Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, visszavonult ismét a hegyre egymagában.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

6,7 dénár: Római ezüstpénz, értéke egy napszám


Facebook Twitter Google+ QR-kód PDF