Keresés a Bibliában

Isten megbocsát a megtérőknek

33 1Halld meg ezért, Jób, az én szavaimat, figyelj minden beszédemre! 2Most már kinyitom a számat, nyelvem hegyén a szó. 3Őszinte szívvel szólok, és tudós ajkam tisztán beszél. 4Engem Isten Lelke alkotott, a Mindenható lehelete éltet. 5Felelj meg nekem, ha tudsz, készülj, és állj ki ellenem! 6Lásd, én is olyan vagyok Isten előtt, mint te: agyagból formáltak engem is. 7Ne félj és ne ijedj meg tőlem, nem akarlak erőszakkal kényszeríteni. 8Te azt mondtad fülem hallatára, és én hallottam hangos szavaidat: 9„Tiszta vagyok, vétség nélkül, ártatlan vagyok, nincs bűnöm, 10Isten mégis talál bennem kivetnivalót, ellenségének tekint engem, 11béklyót tett a lábamra, szemmel tartja minden ösvényemet.” 12Erre azt felelem, hogy nincsen igazad, mert nagyobb az Isten a halandó embernél. 13Miért vádoltad azzal, hogy egyetlen szóra sem felel? 14Hiszen szól az Isten így is meg úgy is, de az emberek nem törődnek vele. 15Álomban, éjszakai látomásban, amikor mély álomba merül az ember, vagy a fekvőhelyén szendereg, 16akkor ad kijelentést az embernek, és intelmeit pecsétjével hitelesíti. 17Így téríti el az embert a rossz cselekedettől, és így óvja meg őt a kevélységtől. 18Így akarja lelkét megóvni a sírtól, és életét, hogy ne döfje át fegyver. 19Így fegyelmezi betegágyán fájdalommal és csontjainak szüntelen háborgásával. 20Megutáltatja vele az ételt, lelkével kedvenc eledelét. 21Lesoványodik, húsa már alig látható, azelőtt nem látható csontjai kiállnak. 22Közeledik lelke a sírgödörhöz és élete a halottakhoz. 23Ha van mellette egy angyal a sok közül, aki közvetít feléje, és megmondja az embernek kötelességét, 24akkor könyörül rajta Isten, és ezt mondja: Váltsd ki, hogy ne jusson a sírba, elfogadom a váltságdíjat! 25Hadd duzzadjon teste az ifjúi erőtől, térjen vissza ismét fiatalsága! 26Istenhez könyörög, és ő kegyelmes lesz hozzá, megengedi, hogy arcát örvendezve nézze, és újból elfogadja a halandót igaznak. 27Ő pedig énekben mondja el az embereknek: Vétkeztem, mert görbévé tettem az egyenest, de Isten nem eszerint fizetett meg nekem. 28Megváltott engem, hogy ne jussak a sírba, és életem a világosságban gyönyörködhessen. 29Mindezt kétszer-háromszor is megteszi Isten az emberrel, 30hogy visszahozza őt a sírból, és ráragyog az élők világossága. 31Figyelj, Jób, hallgass rám! Légy csendben, most én beszélek! 32Ha lesz mondanivalód, válaszolj; beszélj, mert neked szeretnék igazat adni. 33Ha pedig nem lesz, akkor hallgass rám! Légy csendben, majd én bölcsességre tanítalak.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet