Keresés a Bibliában

41 1Azután bevitt a templomba, és megmérte a pilléreket. Hat könyök széles volt az egyik oldalon, és hat könyök széles a másik oldalon: ilyen szélesek voltak a pillérek. 2A bejárat szélessége tíz könyök volt, a bejárat oldalfala pedig öt könyök volt az egyik oldalon, és öt könyök a másik oldalon. Megmérte a templom hosszúságát is: negyven könyök volt, a szélessége pedig húsz könyök. 3Azután bement a legbelső részbe, és megmérte a bejárat pilléreit: két könyök vastagok voltak. A bejárat hat könyök széles volt, a bejárat oldalfalai pedig hét könyök hosszúak voltak. 4Megmérte a hosszúságát: húsz könyök volt, a szélessége pedig a templom felől húsz könyök. Akkor ezt mondta nekem: Ez a szentek szentje.

A templom körül levő építmények

5Ezután megmérte a templom falát: hat könyök volt, a templomot körülvevő oldalépítmény szélessége pedig mindenütt négy könyök volt. 6Harminc oldalfülke volt, egyik fülke a másik mellett, három sorban egymás fölött. A templom fala lépcsőzetesen volt építve az oldalfülkék számára körös-körül, hogy erősen álljanak, és a templom falába ne kelljen belekötni őket. 7Az oldalfülkék emeletről emeletre szélesedtek, mert a templom fala lépcsőzetesen épült emeletről emeletre körös-körül: ezért lettek az oldalfülkék emeletről emeletre egyre szélesebbek. Az alsó sorról a középsőn át lehetett fölmenni a felsőre. 8Láttam, hogy a templom mellett körös-körül kiemelkedő kövezet van, az oldalfülkék alapjától oldalra egy teljes mérőnádnyira, vagyis hatkönyöknyire. 9Az oldalépítmény külső falának szélessége öt könyök volt. Volt egy szabad térség is a templom oldalfülkéi 10és a kamrák között: ez húsz könyök széles volt mindenütt a templom körül. 11Az oldalépítmény bejáratai a szabad térségre nyíltak, az egyik bejárat észak felé, a másik bejárat dél felé. A szabad térségen körös-körül volt egy öt könyök széles fal. 12Az elkülönített helyen, a nyugat felőli melléképület hetven könyök széles volt; a melléképület fala öt könyök széles volt körös-körül, a hosszúsága pedig kilencven könyök volt.
13Azután megmérte a templomot: száz könyök hosszú volt. Az elkülönített hely, a melléképület és annak falai száz könyök hosszúak voltak. 14A templom eleje és az elkülönített hely keleti része száz könyök széles volt. 15Megmérte a melléképület hosszúságát a mögötte levő elkülönített hely felől: a két oldalán levő falakkal együtt száz könyök volt.

A templom belső díszítése

15A templom belseje és az udvari csarnok 16meg a küszöbök, az ablakkeretek és az ablakmélyedések is a bejárattal szemben három oldalon faburkolattal voltak ellátva körös-körül, a földtől az ablakokig, az ablakok pedig zárhatók voltak. 17A bejárattól a templom legbelsejéig meg onnan kifelé az egész falat körös-körül befelé és kifelé egyforma méretű 18kerúbok és pálmák díszítették, úgyhogy minden pálma egy-egy kerúb közé került. Mindegyik kerúbnak két arca volt: 19emberarc nézett az egyik oldalon levő pálmára, oroszlánarc a másik oldalon levő pálmára. Ilyen díszítés volt az egész templomban körös-körül. 20A földtől a bejárat felső részének a magasságáig kerúbok és pálmák díszítették a templom falát. 21A templom ajtófélfái négyszögletesek voltak. A szentély előtt pedig olyasmi látszott, 22mint egy faoltár. Három könyök volt a magassága, két könyök a hosszúsága. Fából voltak a sarkai, az alapja meg az oldalai. Akkor így szólt hozzám: Ez az ÚR színe előtt álló asztal. 23Kétszárnyú ajtaja volt a templomnak és a szentélynek. 24Ezeknek az ajtóknak két szárnyuk volt, két lengő ajtószárny: kettő volt az egyik ajtón, és két szárnya volt a másik ajtónak is. 25A templom ajtószárnyait ugyanolyan kerúbok és pálmák díszítették, mint a falakat. A csarnok előtt kívül fakorlát volt. 26Kőkeretes ablakok és pálmadíszek voltak mind az egyik, mind a másik oldalon, a csarnok oldalainál. A templom oldalfülkéinél is korlátok voltak.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet