Keresés a Bibliában

Tólá és Jáír bírák

10 1Abímelek után fölkelt Izráel megszabadítására az issakárbeli Tólá, Dódó fiának, Púának a fia. Sámírban, Efraim hegyvidékén lakott. 2Huszonhárom évig volt Izráel bírája. Azután meghalt, és eltemették Sámírban.
3Őutána a gileádi Jáír következett, és huszonkét évig volt Izráel bírája. 4Volt neki harminc fia, akik harminc szamárcsikón jártak. Volt harminc városuk Gileád földjén, amelyeket Jáír sátorfalvainak neveznek még ma is.
5Azután meghalt Jáír, és eltemették Kámónban.

Izráel újabb hűtlensége és bűnhődése

6Izráel fiai ismét azt tették, amit rossznak lát az ÚR, mert a Baalokat és az Astartékat, Arám, Szidón, Móáb meg az ammóniak és a filiszteusok isteneit tisztelték. Az URat pedig elhagyták, és nem tisztelték. 7Ezért fellángolt az ÚR haragja Izráel ellen, és kiszolgáltatta őket a filiszteusoknak meg az ammóniaknak. 8Ezek nyomorgatták és gyötörték Izráel fiait abban az időben tizennyolc éven át, mindazokat az izráelieket, akik a Jordánon túl, az emóriak földjén, Gileádban laktak. 9Az ammóniak már a Jordánon is átkeltek, hogy Júdával, Benjáminnal és Efraim házával is harcoljanak; Izráel tehát igen szorongatott helyzetbe került. 10Ekkor így kiáltottak az ÚRhoz segítségért Izráel fiai: Vétkeztünk ellened, mert elhagytuk Istenünket, és a Baalokat tiszteltük.
11Az ÚR pedig ezt mondta Izráel fiainak: Vajon Egyiptomból, az emóriaktól, az ammóniaktól, a filiszteusoktól 12vagy a szidóniaktól, Amáléktól és Máóntól nem én szabadítottalak-e meg benneteket, amikor sanyargattak titeket, és énhozzám kiáltottatok segítségért? 13Ti mégis elhagytatok engem, és más isteneket tiszteltetek. Ezért nem szabadítalak meg többé benneteket! 14Menjetek, és kiáltsatok segítségért azokhoz az istenekhez, akiket választottatok, szabadítsanak meg benneteket azok a szükség idején! 15Izráel fiai ekkor azt mondták az ÚRnak: Vétkeztünk. Tégy velünk bármit, ahogy jónak látod, csak ments most meg bennünket! 16Majd eltávolították maguk közül az idegen isteneket, és újra az URat tisztelték. Az ÚR pedig megelégelte Izráel nyomorúságát.
17Ekkor fegyverbe szólították az ammóniakat, és azok tábort ütöttek Gileádban. Összegyülekeztek Izráel fiai is, és Micpában ütöttek tábort. 18A nép és Gileád vezérei azt kérdezték egymástól: Ki az az ember, aki harcba mer szállni az ammóniakkal? Az lesz a feje Gileád összes lakójának!

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet