Keresés a Bibliában

Péter beszámol Jeruzsálemben a pogányok megtéréséről

11 1Meghallották azonban az apostolok és a Júdeában lévő testvérek, hogy a pogányok is befogadták az Isten igéjét. 2Amikor aztán felment Péter Jeruzsálembe, vitatkoztak vele a zsidó származású hívők, ezt mondva neki: 3Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük. 4Ekkor Péter sorjában beszámolt a történtekről, és ezt mondta: 5Én éppen Joppé városában voltam, és imádkoztam, amikor révületben látomást láttam: valami nagy lepedőhöz hasonló szállt le, amely négy sarkánál fogva ereszkedett le az égből, és lejött egészen énhozzám. 6Közelebbről megnéztem, és láttam benne a föld négylábú állatait, a vadakat, a csúszómászókat és az ég madarait. 7Hallottam egy hangot is, amely így szólt hozzám: Kelj fel, Péter, öld és egyél! 8Én azonban így szóltam: Semmiképpen sem, Uram, mert szentségtelen vagy tisztátalan még soha nem volt a számban. 9De másodszor is megszólalt a hang az égből: Amit Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak. 10Ez pedig három ízben történt, azután az egész felemelkedett újra az égbe. 11És íme, abban a pillanatban három férfi állt meg az előtt a ház előtt, amelyben voltam, akiket Cézáreából küldtek hozzám. 12A Lélek pedig azt mondta nekem: Menj velük, és semmit ne tétovázz! Eljött velem ez a hat testvér is, akikkel bementünk annak a férfiúnak a házába. 13Ő pedig elbeszélte nekünk, hogy látta, amint az angyal megáll a házában, és ezt mondja neki: Küldj el Joppéba, és hívasd át Simont, akit Péternek is neveznek, 14aki olyan igéket hirdet neked, amelyek által üdvözülsz mind te, mind egész házad népe. 15Amikor pedig elkezdtem beszélni, leszállt rájuk a Szentlélek, ahogyan ránk is leszállt kezdetben. 16Ekkor eszembe jutott az Úr szava, aki így szólt: János vízzel keresztelt, de ti Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni. 17Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta nekik is az Isten, mint nekünk, akik hittünk az ÚR Jézus Krisztusban, akkor ki vagyok én, hogy akadályozzam Istent? 18Amikor mindezt hallották, megnyugodtak, dicsőítették Istent, és így szóltak: Akkor tehát a pogányoknak is megadta Isten, hogy megtérjenek és éljenek!

Az első keresztyének Antiókhiában

19Azok, akik az István miatt támadt üldözés következtében szétszóródtak, eljutottak Föníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig, de senki másnak nem hirdették az igét, csak a zsidóknak. 20Volt azonban közöttük néhány ciprusi és cirénei férfi. Amikor ők eljutottak Antiókhiába, a görögökhöz is szóltak, és hirdették az Úr Jézust. 21És az Úr keze velük volt, úgyhogy sokan hittek, és tértek meg az Úrhoz. 22Ennek a híre eljutott a jeruzsálemi gyülekezethez, ezért kiküldték Barnabást Antiókhiába. 23Amikor megérkezett, és látta az Isten kegyelmét, megörült, és bátorította mindnyájukat, hogy szívük szándéka szerint maradjanak meg az Úrban, 24mivel derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. És igen nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz.
25Barnabás azután elment Tarzuszba, hogy felkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antiókhiába. 26Így történt, hogy egy teljes esztendőt töltöttek együtt a gyülekezetben, és igen nagy sokaságot tanítottak. A tanítványokat pedig Antiókhiában nevezték először keresztyéneknek.

Agabosz próféciája, éhínség Júdeában

27Ezekben a napokban próféták jöttek le Jeruzsálemből Antiókhiába. 28Előállt egyikük, név szerint Agabosz, és a Lélek által megjövendölte, hogy nagy éhínség lesz az egész földön. Ez be is következett Klaudiusz idejében. 29A tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, valami segítséget küldenek a Júdeában lakó testvéreknek. 30Ezt meg is tették, és elküldték Barnabással és Saullal a gyülekezet elöljáróihoz.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

11,28 Claudius, római császár

Előző fejezet Következő fejezet