Keresés a Bibliában

Mózes éneke

32 1Figyeljetek, egek, hadd szóljak, a föld is hallja meg számnak mondásait! 2Esőként szitáljon tanításom, harmatként hulljon mondásom, mint permet a zsenge fűre, záporeső a pázsitra. 3Bizony az ÚR nevét hirdetem, magasztaljátok Istenünket! 4Kőszikla ő, tetteiben tökéletes, mert igazságos minden útja. Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő. 5Megromlottak, nem fiai már, hitványak; fonák és hamis ez a nemzedék. 6Ez a hála az ÚR iránt, bolond és esztelen nemzet?! Hisz atyád ő, aki megteremtett, ő alkotott és tett erőssé téged. 7Emlékezz az ősidőkre, gondold csak át az előző nemzedékek éveit! Kérdezd meg atyádat, ő majd elbeszéli, a közötted élő véneket, ők majd igazolják: 8Mikor a Felséges kiosztotta a népek örökségét, népekre osztva az emberek fiait, mikor kijelölte a nemzetek hazáját, kik annyian vannak, mint Izráel fiai, 9akkor az ő népe maradt az ÚR része, Jákób lett az ő kimért öröksége. 10Puszta földön talált reá, kietlen, vad sivatagban. Körülvette, gondja volt rá, óvta, mint a szeme fényét, 11ahogy a sas, röptetve a fészekalját, fiókái fölött repdes, úgy vette őt kiterjesztett szárnyaira, evezőtollán hordozva őt. 12Az ÚR vezette egymaga, nem volt vele idegen isten. 13A föld magaslatain hordozta, a mező termésével etette. Mézzel táplálta a sziklából, olajjal a kősziklából. 14A tehenek vaját, juhok tejét bárányok kövérjével, a básáni kosokat és bakokat a búzaliszt legjavával etted, és a szőlő vérét, a színbort ittad. 15Meghízott Jesúrún, kirúgott a hámból – elhíztál, kövér vagy, hájat eresztettél! –, és elvetette Istent, alkotóját, elhagyta szabadító kőszikláját. 16Idegen istenekkel tették féltékennyé, utálatosságokkal bosszantották őt. 17Szellemeknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, akiket nem ismertek, újaknak, akik nemrég jöttek, akiket még nem féltek atyáitok. 18Kőszikláddal, aki nemzett, nem törődtél; elfeledted Istent, aki világra hozott! 19Látta ezt az ÚR, s haragjában megutálta fiait és lányait, 20és ezt mondta: Elrejtem az arcomat előlük, meglátom, mi lesz a végük! Állhatatlan nemzedék ez, fiak, akikben nincsen hűség. 21Semmit érő istenekkel tettek féltékennyé, haszontalan bálványokkal bosszantottak engem. Semmit érő néppel teszem én is féltékennyé, bolond nemzettel bosszantom majd őket. 22Mert tűz lobban fel haragomtól, perzselve lecsap a holtak hazájáig; megemészti a földet és ami azon termett, felgyújtja a hegyek alapjait. 23Elhalmozom őket bajokkal, valamennyi nyilamat kilövöm reájuk, 24az éhségtől elgyengülnek, láz emészti őket és keserű halál; vérengző vadakat eresztek rájuk és porban csúszó mérges kígyókat. 25Kint fegyver gyilkol, bent meg a rémület: ifjat és szüzet, csecsemőt és vénembert egyaránt. 26Szétzúzom őket, gondoltam, emléküket is kitörlöm a halandók közül, 27de tartok az ellenség gúnyolódásától, hogy félreértik ellenfeleik, és majd azt mondják: A mi hatalmas kezünk, s nem az ÚR művelte ezt. 28Milyen tanácstalan ez a nemzet, és milyen értelmetlen! 29Ha bölcsek lennének, felismernék, s megértenék, mi lesz a végük. 30Hogyan kergethet ezret egy, és hogyan űzhet kettő tízezret? Csak úgy, hogy Kősziklájuk kezükbe adta, az ÚR kiszolgáltatta őket. 31Mert sziklájuk nem ér fel a mi Kősziklánkkal, ezt ellenségeiknek is el kell ismerniük. 32Szőlőjük Sodoma szőlőjéből való és Gomora szőlőhegyéről; szőlőfürtjeik mérgező fürtök, keserűek a szemei. 33Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge. 34De el van ez rejtve nálam, lepecsételve kincstáramban. 35Enyém a bosszú és a megtorlás, amikor megtántorodik lábuk, mert közel van a vesztük napja, és siet már a végzetük. 36Bizony, igazságot szolgáltat népének az ÚR, és megkönyörül szolgáin, ha látja, hogy ernyedt a kéz, és végét járja apraja-nagyja. 37Hol vannak isteneik – mondja – és a szikla, akiben bíztak? 38Akik ették áldozataik kövérjét, itták italáldozataik borát, nosza rajta, segítsenek, rejtsenek el benneteket! 39Lássátok be, hogy csak én vagyok, nincsen Isten rajtam kívül! Én adok halált, és én adok életet, összezúzok és gyógyítok, nincs, aki kezemből kimentsen. 40Kezem az égre emelem, és megesküszöm önmagamra, az örökké élőre: 41ha villogó kardom megélesítem, és ítéletre nyújtom ki kezem, bosszút állok ellenfeleimen, és megfizetek gyűlölőimnek. 42Nyilaim vérrel részegítem, és kardom hússal lakik jól: elesettek és foglyok vérével, az ellenség vezéreinek fejével. 43Dicsérjétek, ti nemzetek, annak a népét, aki megtorolja szolgái vérét, bosszúval fizet ellenfeleinek, de engesztelést szerez népének földjéért!

Mózes megtekinti az ígéret földjét

44Mózes pedig odament, és elmondta ezt az éneket az utolsó szóig a nép füle hallatára, Józsuéval, Nún fiával együtt. 45Miután Mózes elmondta mindezeket egész Izráel előtt, 46így szólt hozzájuk: Szívleljétek meg mindazokat az igéket, amelyekkel ma intelek titeket: fiaitoknak pedig parancsoljátok meg, hogy tartsák meg és teljesítsék ennek a törvénynek valamennyi igéjét! 47Mert nem üres beszéd ez a számotokra, hanem ez jelenti számotokra az életet: általa élhettek hosszú ideig azon a földön, amelyre most átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek.
48Ugyanezen a napon így beszélt Mózeshez az ÚR: 49Menj föl ide, az Abárím-hegységbe, a Nebó-hegyre, amely Móáb földjén, Jerikóval szemben van. Tekintsd meg Kánaán földjét, amelyet Izráel fiainak a birtokába adok! 50Azután meghalsz azon a hegyen, amelyre fölmégy, és elődeid mellé kerülsz, ahogyan a testvéred, Áron is meghalt a Hór-hegyen, és elődei mellé került. 51Mert Izráel fiaival együtt ti is hűtlenek voltatok hozzám a Kádés melletti Meríbá vizénél, a Cin-pusztában, és nem mutattátok fel szentségemet Izráel fiai között. 52Megláthatod ugyan közelről azt a földet, de nem mehetsz be arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

32,15 Jesúrún: Izráel jelképes neve

Előző fejezet Következő fejezet