Keresés a Bibliában

Mirjám halála – Isten vizet ad a sziklából

20 1Izráel fiai, az egész közösség megérkezett a Cin-pusztába az első hónapban, és letelepedett a nép Kádésban. Ott halt meg Mirjám, és ott temették el. 2De nem volt vize a közösségnek, ezért összegyülekeztek Mózes és Áron ellen. 3A nép ekkor Mózes ellen fordult, és ezt mondta: Bárcsak elpusztultunk volna, amikor testvéreink elpusztultak az ÚR színe előtt! 4Miért hoztátok az ÚR gyülekezetét ebbe a pusztába? Azért, hogy itt haljunk meg állatainkkal együtt?! 5Miért hoztatok föl bennünket Egyiptomból, és miért vezettetek bennünket erre a rossz helyre? Nem lehet itt vetni, nincs füge, sem szőlő, sem gránátalma, és még ivóvíz sincsen! 6Mózes és Áron pedig a gyülekezet elől a kijelentés sátrának bejáratához ment, és ott arcra borult. Ekkor megjelent nekik az ÚR dicsősége.
7Ekkor így beszélt Mózeshez az ÚR: 8Vedd a botodat, és testvéreddel, Áronnal együtt gyűjtsd össze a közösséget, és szemük láttára parancsoljátok meg a sziklának, hogy adjon vizet! Fakassz nekik vizet a sziklából, és adj inni a közösségnek és állataiknak! 9Mózes tehát az ÚR színe előtt magához vette a botját a kapott parancs szerint. 10Azután összegyűjtötte Mózes és Áron a gyülekezetet a szikla elé, és ezt mondta nekik: Hallgassatok ide, ti lázadók! Fakasszunk-e vizet nektek ebből a sziklából? 11Azzal fölemelte Mózes a kezét, és kétszer ráütött botjával a sziklára. Erre bőséges víz fakadt, és ivott a közösség meg az állatok is.
12Akkor ezt mondta az ÚR Mózesnek és Áronnak: Mivel nem hittetek bennem, és nem mutattátok fel szentségemet Izráel fiai előtt, nem vezethetitek be ezt a gyülekezetet arra a földre, amelyet nekik adok. 13Ezek Meríbá vizei: amikor Izráel fiai perbe szálltak az ÚRral, ő ezekkel mutatta meg nekik a szentségét.

Edóm nem engedi át Izráelt

14Mózes követeket küldött Kádésból Edóm királyához ezzel az üzenettel: Így szól testvéred, Izráel: Te tudsz mindarról a gyötrelemről, amely bennünket ért. 15Atyáink Egyiptomba mentek, és hosszú ideig éltünk Egyiptomban. De rosszul bántak velünk és atyáinkkal az egyiptomiak. 16Akkor segítségért kiáltottunk az ÚRhoz, aki meghallotta szavunkat, elküldött egy angyalt, és kihozott bennünket Egyiptomból. Most itt vagyunk Kádésban, a határodon fekvő városban. 17Szeretnénk átvonulni országodon. Nem vonulunk át se szántóföldön, se szőlőn, még kútvizet sem iszunk. A király útján megyünk, nem térünk le se jobbra, se balra, amíg átvonulunk a területeden.
18Edóm azonban ezt felelte neki: Nem vonulhatsz át nálam, különben fegyverrel vonulok ellened. 19Izráel fiai ezt mondták neki: Az országúton mennénk, és ha vizedet innánk, magunk és jószágaink, megadjuk az árát. Nincs másról szó, csak arról, hogy gyalogszerrel szeretnénk átvonulni. 20De Edóm ezt felelte: Nem vonulhatsz át! Sőt kivonult ellene Edóm tekintélyes haddal és hatalmas erővel. 21Edóm tehát nem engedte meg Izráelnek, hogy átvonuljon területén, ezért Izráelnek ki kellett kerülnie.

Áron halála

22Azután elindultak Kádésból, és megérkezett Izráel fiainak egész közössége a Hór-hegyhez. 23És ezt mondta az ÚR Mózesnek és Áronnak a Hór-hegynél, Edóm országának a határán: 24Áron most elődei mellé kerül. Nem mehet be arra a földre, amelyet Izráel fiainak adok, mivel fellázadtatok parancsom ellen Meríbá vizeinél. 25Vedd magadhoz Áront és a fiát, Eleázárt, és vidd fel őket a Hór-hegyre! 26Ott vesse le Áron a ruháit, te pedig öltöztesd fel azokba a fiát, Eleázárt, mert Áron meghal ott, és elődei mellé kerül! 27Mózes úgy cselekedett, ahogyan megparancsolta az ÚR. Fölmentek a Hór-hegyre az egész közösség szeme láttára, 28Mózes levette Áronról a ruháit, és felöltöztette azokba Eleázárt, a fiát. Áron meghalt ott a hegytetőn, Mózes és Eleázár pedig lement a hegyről. 29Amikor látta az egész közösség, hogy Áron elhunyt, Izráel egész háza harminc napig siratta őt.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet