Keresés a Bibliában

Jetró meglátogatja Mózest

18 1Jetró, Midján papja, Mózes apósa meghallotta mindazt, amit Isten tett Mózessel és népével, Izráellel: hogyan hozta ki az ÚR Izráelt Egyiptomból. 2Fogta tehát Jetró, Mózes apósa Cippórát, Mózes feleségét, akit az hazaküldött, 3meg a két fiát. Egyiküket Gérsómnak hívták, mert ezt mondta Mózes: Jövevény voltam idegen földön. 4A másikat Elíézernek nevezte el, mert ezt mondta: Atyám Istene segítségemre volt, és megmentett a fáraó fegyverétől. 5Elment tehát Jetró, Mózes apósa, annak fiaival és feleségével Mózeshez a pusztába, az Isten hegyéhez, ahol az táborozott. 6Előre megüzente Mózesnek: Én, Jetró, az apósod érkezem hozzád a feleségeddel és a két fiával. 7Ekkor Mózes kiment az apósa elé, leborult előtte, megcsókolta, és békességet kívánva egymásnak bementek a sátorba. 8Mózes elbeszélte apósának mindazt, amit az ÚR a fáraóval és Egyiptommal cselekedett Izráelért; mindazt a sok gyötrelmet is, ami útközben érte őket, de azt is, hogyan mentette meg őket az ÚR. 9És örült Jetró, hogy annyi jót cselekedett az ÚR Izráellel, amikor megmentette őket az egyiptomiak kezéből. 10Azután így szólt Jetró: Áldott az ÚR, aki megmentett benneteket az egyiptomiak és a fáraó kezéből, aki megmentette a népet Egyiptom hatalmából! 11Most már tudom, hogy nagyobb az ÚR minden más istennél, és azért történt ez velük, mert kevélyek voltak. 12Mózes apósa, Jetró azután égőáldozatot és véresáldozatot vitt Istennek. Áron és Izráel vénei pedig eljöttek, hogy együtt egyenek Mózes apósával Isten színe előtt.

Mózes bírákat állít a nép fölé

13Másnap Mózes leült, hogy bíráskodjék a nép között. Ott állt a nép Mózes előtt reggeltől estig. 14Mózes apósa látta, hogy mi mindent végez a nép között, ezért azt mondta: Miért így végzed munkádat a nép között? Miért egyedül bíráskodsz, és miért kell az egész népnek reggeltől estig előtted állnia? 15Mózes ezt felelte apósának: Mert hozzám jön a nép, hogy megkérdezze Istent. 16Mert ha valamilyen peres ügyük támad, eljönnek hozzám, és én igazságot teszek köztük és felebarátjuk között, és tudtukra adom Isten rendelkezéseit és utasításait.
17Apósa ekkor azt mondta Mózesnek: Nem jól csinálod a dolgot. 18Teljesen kimerülsz te is, meg a nép is, amely veled van. Túlságosan nehéz neked a feladat, nem tudod egyedül elvégezni. 19Most azért hallgass a szavamra; hadd adjak tanácsot neked, és Isten is veled lesz. Légy te a nép szószólója Istennél, és te vidd ügyeiket Isten elé! 20Őket pedig figyelmeztesd a rendelkezésekre és utasításokra, és ismertesd meg velük az utat, amelyen járniuk kell, és azt, hogy mit kell cselekedniük. 21De válassz ki a nép közül derék, istenfélő férfiakat, megbízható embereket, akik gyűlölik a haszonlesést, és tedd őket elöljárókká ezer, száz, ötven vagy tíz ember fölött. 22Ők tegyenek majd igazságot a nép között minden időben: minden nagyobb ügyet vigyenek eléd, de minden kisebb ügyben tegyenek ők igazságot! Könnyíts a terheden, hadd hordozzák azt veled együtt! 23Ha így cselekszel, és Isten is ezt parancsolja neked, akkor te is helyt tudsz állni, meg ez az egész nép is békességben mehet vissza a helyére.
24Mózes hallgatott apósa szavára, és mindent úgy tett, ahogyan mondta neki. 25Választott Mózes egész Izráelből derék férfiakat, és a nép főembereivé tette őket: elöljárókká ezer, száz, ötven vagy tíz ember fölött. 26Mindig ők tettek igazságot a nép között: a nehezebb ügyeket Mózes elé vitték, de minden kisebb ügyben ők tettek igazságot. 27Azután Mózes elbocsátotta apósát, az pedig elment a maga földjére.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

18,4 Elíézer jelentése: „az én Istenem a segítség”

Előző fejezet Következő fejezet