Keresés a Bibliában

Ezékiás trónra lépése – (Vö. 2Kir 18,1-3)

29 1Ezékiás huszonöt éves korában kezdett uralkodni, és huszonkilenc évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Abijjá volt, Zekarjá leánya. 2Azt tette, amit helyesnek lát az ÚR, egészen úgy, ahogyan ősatyja, Dávid tette.

Ezékiás megtisztítja az istentiszteletet – (Vö. 2Kir 18,4.22)

3Uralkodása első évének első hónapjában kinyittatta az ÚR házának ajtajait, és kijavíttatta azokat. 4Azután visszahozatta a papokat és a lévitákat, és összegyűjtötte őket a Keleti téren. 5És ezt mondta nekik: Hallgassatok rám, léviták! Szenteljétek meg magatokat, és szenteljétek meg őseitek Istenének, az ÚRnak a házát! Hordjatok ki minden undorító bálványt a szentélyből! 6Mert hűtlenné váltak őseink: azt tették, amit rossznak lát Istenünk, az ÚR, és elhagyták őt. Elfordították arcukat az ÚR hajlékától, hátat fordítottak neki. 7Még a csarnok ajtóit is bezárták, eloltották a mécseseket, nem hoztak illatáldozatot, és nem mutattak be égőáldozatot a szentélyben Izráel Istenének. 8Ezért haragudott meg az ÚR Júdára és Jeruzsálemre. Ezért tette őket iszonyatossá, borzasztóvá és gúny tárgyává, amint magatok is látjátok. 9Ezért hullottak el őseink fegyver által, ezért vannak fogságban fiaink, leányaink és feleségeink. 10Azért elhatároztam, hogy szövetséget kötök Izráel Istenével, az ÚRral, és akkor izzó haragja elfordul majd rólunk. 11Fiaim, ne tétlenkedjetek! Hiszen titeket választott ki az ÚR, hogy az ő szolgálatára álljatok, neki szolgáljatok és áldozzatok.
12Akkor fogták magukat a léviták: a kehátiak közül Mahat, Amászaj fia és Jóél, Azarjá fia, a meráriak közül Kís, Abdí fia és Azarjá, Jehallelél fia, a gérsóniak közül Jóáh, Zimmá fia és Eden, Jóáh fia, 13Elícáfán fiai közül Simrí és Jeíél, Ászáf fiai közül Zekarjá és Mattanjá, 14Hémán fiai közül Jehíél és Simí, Jedútún fiai közül Semajá és Uzzíél, 15és összegyűjtötték testvéreiket; megszentelték magukat, és bementek az ÚR házába a király parancsára az ÚR szava szerint, hogy megtisztítsák. 16Bementek a papok az ÚR házának legbelső részébe, hogy megtisztítsák. Kihordtak az ÚR házának az udvarába minden tisztátalan dolgot, amit az ÚR templomában találtak, a léviták pedig átvették, és kihordták azokat a szabadba, a Kidrón-völgybe. 17Az első hónap első napján kezdték el a szentelést, és a hónap nyolcadik napján jutottak el az ÚR csarnokáig. Nyolc napon át végezték az ÚR házának a megszentelését, és az első hónap tizenhatodik napján fejezték be azt.
18Akkor odamentek Ezékiás királyhoz, és ezt mondták: Mindenestül megtisztítottuk az ÚR házát, az égőáldozati oltárt és egész fölszerelését, a sorba rakott kenyerek asztalát és egész fölszerelését, 19és minden egyéb fölszerelést is helyreállítottunk és megszenteltünk, amelyet Áház király hűtlenül félredobott uralkodása alatt. Ezek újra az ÚR oltára előtt vannak.

Áldozati ünnep a megtisztított templomban

20Másnap reggel összegyűjtötte Ezékiás király a város vezető embereit, és fölment az ÚR házába. 21Bevittek hét bikát, hét kost, hét bárányt és hét kecskebakot vétekáldozatul a királyságért, a szentélyért és Júdáért. Majd megparancsolta a király Áron fiainak, a papoknak, hogy mutassanak be áldozatot az ÚR oltárán. 22Levágták tehát a marhákat, a papok átvették a vért, és az oltárra hintették. Azután levágták a kosokat, és a vért az oltárra hintették. Majd levágták a bárányokat, és a vért az oltárra hintették. 23Végül odavitték a vétekáldozatra szánt bakokat is a király és a gyülekezet elé, és rájuk tették a kezüket. 24Azután levágták azokat a papok, és a vérükkel vétekáldozatot mutattak be az oltáron, és engesztelést végeztek egész Izráelért; mert egész Izráel érdekében rendelte el a király az égőáldozatot és a vétekáldozatot. 25Odaállította a lévitákat az ÚR házába cintányérokkal, lantokkal és citerákkal, Dávidnak és Gádnak, a király látnokának meg Nátán prófétának a parancsa szerint, mert az ÚRtól jött ez a parancs a prófétái által. 26Oda is álltak a léviták Dávid hangszereivel, a papok pedig a trombitákkal.
27És megparancsolta Ezékiás, hogy mutassák be az égőáldozatot az oltáron. Ugyanabban az időben, amikor elkezdték az égőáldozat bemutatását, kezdték el az ÚRnak szóló éneklést és trombitálást Dávidnak, Izráel királyának a hangszereivel. 28Ekkor leborult az egész gyülekezet, az ének pedig zengett, és a trombiták harsogtak. Mindez addig tartott, amíg vége nem lett az égőáldozatnak. 29Amikor befejezték az áldozat bemutatását, a király és mindazok, akik vele voltak, térdre estek és leborultak. 30Ezután Ezékiás király és a vezető emberek megparancsolták a lévitáknak, hogy dicsérjék az URat Dávidnak és Ászáf látnoknak a szavaival. Ők pedig örömest mondtak dicséretet, meghajoltak és leborultak.
31Azután megszólalt Ezékiás, és ezt mondta: Most már fel vagytok avatva az ÚR szolgálatára! Gyertek, hozzatok véresáldozatokat és hálaáldozatokat az ÚR házába! Hozott is a gyülekezet véresáldozatokat és hálaáldozatokat, és akit a szíve arra indított, égőáldozatokat is. 32Ennyi égőáldozatot hozott a gyülekezet: hetven marhát, száz kost és kétszáz bárányt. Mindez az ÚRnak szóló égőáldozat volt. 33Szent adományként hatszáz marhát és háromezer juhot vittek. 34Csakhogy a papok kevesen voltak, és nem győzték az összes áldozati állatot megnyúzni, ezért testvéreik, a léviták segítettek nekik, amíg ezt a munkát el nem végezték, illetve amíg a többi pap is meg nem szentelte magát. A léviták ugyanis őszintébben törekedtek a maguk megszentelésére, mint a papok. 35Bőven volt égőáldozat a békeáldozatok kövérjével és az égőáldozatokhoz tartozó italáldozatokkal együtt.
Így állították helyre az istentiszteletet az ÚR házában. 36Ezékiás és az egész nép örvendezett, amiért Isten helyreállította azt a népe számára, és hogy ilyen hamar megtörtént a dolog.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet