Keresés a Bibliában

Uzzijjá trónra lépése – (Vö. 2Kir 14,21-22; 15,1-4)

26 1Akkor Júda egész népe fogta, és a tizenhat éves Uzzijját tette királlyá apja, Amacjá helyett. 2Ő építette ki Élatot, amelyet visszacsatolt Júdához azután, hogy a király pihenni tért őseihez.
3Tizenhat éves volt Uzzijjá, amikor uralkodni kezdett, és ötvenkét évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Jekoljá volt, Jeruzsálemből származott. 4Azt tette, amit helyesnek lát az ÚR, egészen úgy, ahogyan apja, Amacjá tette.

Uzzijjá hitének jutalma – (Vö. 2Kir 14,22)

5Az Istent kereste Zekarjá idejében, aki istenfélelemre tanította, és amíg az URat kereste, sikert adott neki az Isten. 6Uzzijjá háborút indított a filiszteusok ellen, és lerombolta Gát, Jabné és Asdód várfalát, sőt városokat épített Asdódnál és a filiszteusok között. 7Isten megsegítette őt a filiszteusok, a Gúr-Baalban lakó arabok és a meúniak ellen. 8Az ammóniak is adót fizettek Uzzijjának, és eljutott a híre egészen Egyiptomig, mert egyre jobban megerősödött. 9Azután őrtornyokat építtetett Uzzijjá Jeruzsálemben a Szöglet-kapunál, a Völgy-kapunál meg a Sarok fölött, és megerősítette azokat. 10A pusztában is építtetett őrtornyokat, és sok kutat ásatott, mert sok jószága volt a Sefélá-alföldön és a síkságon. Földművesei és szőlőmunkásai voltak a hegyeken és a gyümölcsösben, mert szerette a földművelést.
11Volt Uzzijjának jól képzett harcosokból álló hadereje is, amely csapattestenként vonult a harcba. Ezeknek a számát Jeíél kancellár és Maaszéjá elöljáró segítségével Hananjá, a király egyik parancsnoka állapította meg. 12A hadköteles vitézek családfőinek a száma összesen kétezer-hatszáz volt. 13Az ő parancsnokságuk alá tartozó haderő háromszázhétezer-ötszáz jól képzett harcosból állt, akik hatalmas erővel segítették a királyt az ellenség ellen. 14Fölszerelte Uzzijjá az egész sereget pajzzsal, dárdával, sisakkal, páncéllal, íjjal és parittyakővel. 15Csináltatott Jeruzsálemben ötletes hadigépeket az őrtornyokra és a szegletbástyákra nyilak és nagy kövek kilövésére. Így aztán messzire eljutott a híre, mert ezekben csodálatos segítséget kapott; végül igen megerősödött.

Uzzijjá felfuvalkodása és poklossága

16Amikor azonban megerősödött, vesztére felfuvalkodott, és vétkezett Istene, az ÚR ellen. Bement ugyanis az ÚR templomába, hogy illatáldozatot mutasson be az illatáldozati oltáron. 17De bement utána Azarjá főpap és vele együtt az ÚR papjai, nyolcvan erős ember. 18Elébe álltak Uzzijjá királynak, és ezt mondták neki: Nem a te dolgod, Uzzijjá, hogy illatáldozatot mutass be az ÚRnak, hanem Áron fiaié, a papoké, akiket azért szenteltek föl, hogy ők mutassák be az illatáldozatot. Menj ki a szentélyből, mert vétkeztél, és ez nem válik dicsőségedre az ÚRistennél! 19Erre felbőszült Uzzijjá, akinek éppen a kezében volt az illatáldozathoz való tömjénező. De amikor felbőszült a papok ellen, poklos folt jelent meg a homlokán az ÚR házában levő papok előtt, az illatáldozati oltár mellett. 20Amikor aztán Azarjá főpap és a többi pap feléje fordult, meglátták a poklos foltot a homlokán. Ekkor kiűzték onnan, de ő maga is sietve távozott, mert az ÚR verte meg őt. 21Uzzijjá király poklos maradt halála napjáig, és egy elkülönített házban lakott poklosan, mert kizárták az ÚR házából. Fia, Jótám állt a királyi palota élén, ő bíráskodott az ország népe fölött.

Uzzijjá halála – (Vö. 2Kir 15,6-7)

22Uzzijjá egyéb dolgait elejétől a végéig megírta Ézsaiás próféta, Ámóc fia. 23Azután Uzzijjá pihenni tért őseihez, és eltemették ősei mellé a királyi temető mezejébe, mert megállapították róla, hogy poklos. Utána a fia, Jótám lett a király.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

26,1 Uzzijjá király azonos a 2Kir 14–15-ben szereplő Azarjával

Előző fejezet Következő fejezet