Keresés a Bibliában

Amacjá trónra lépése – (Vö. 2Kir 14,1-6)

25 1Huszonöt éves korában lett király Amacjá, és huszonkilenc évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Jóaddán volt, Jeruzsálemből származott. 2Azt tette, amit helyesnek lát az ÚR, de nem teljes szívvel. 3Amikor királyi hatalma megszilárdult, meggyilkoltatta azokat az udvari embereket, akik meggyilkolták apját, a királyt. 4De a fiaikat nem ölette meg, mert így van megírva a törvényben, Mózes könyvében, amit az ÚR megparancsolt: Ne kelljen meghalniuk az apáknak a fiakért, a fiaknak se kelljen meghalniuk az apákért; mindenkinek csak a maga vétkéért kelljen meghalnia!

Amacjá vétkezik az Edóm elleni háborúban – (Vö. 2Kir 14,7)

5Azután összegyűjtötte Amacjá Júdát, és felállította őket családonként ezredesek és századosok vezetésével, minden júdait és benjáminit. Amikor számba vette őket húszévestől fölfelé, háromszázezer válogatott kopjás és pajzsos, hadra fogható embert talált köztük. 6Azonfelül Izráelből százezer vitéz harcost fogadott zsoldjába száz talentum ezüstön.
7Elment azonban hozzá az Isten embere, és ezt mondta: Ne tartson veled, ó, király, Izráel serege, mert nem lesz az ÚR Izráellel, az efraimiakkal, 8hanem menj egyedül a harcba! Viselkedj bátran, különben bukásodat okozza Isten az ellenség előtt, mert az Istennek van ereje ahhoz, hogy megsegítsen, vagy elbuktasson. 9Amacjá ezt kérdezte az Isten emberétől: De mi lesz azzal a száz talentummal, amit az izráeliek csapatának adtam? Az Isten embere így felelt: Az ÚR tud annál neked többet is adni! 10Az Efraimból érkezett csapatot különválasztotta tehát Amacjá, hogy menjenek haza. Ezek nagyon megharagudtak Júdára, és felbőszülve indultak haza.
11Amacjá pedig nekibátorodott, elindította hadinépét, elment a Sós-völgybe, és levágott tízezer széíri embert, 12tízezret pedig élve fogtak el a júdaiak. Fölvitték őket egy kőszikla tetejére, és letaszították a szikla tetejéről, úgyhogy mindnyájan halálra zúzták magukat.
13Annak a csapatnak az emberei pedig, akiket visszaküldött Amacjá, és így nem mehettek vele az ütközetbe, rátörtek Júda városaira Samáriából egészen Bét-Hórónig, levágtak háromezer embert, és nagy prédára tettek szert.
14Amikor Amacjá visszatért az edómiak elleni csatából, elhozta a széíriek istenszobrait, megtette azokat a saját isteneinek, leborult előttük, és tömjénezett nekik. 15Ezért haragra gerjedt az ÚR Amacjá ellen, és elküldött hozzá egy prófétát, aki ezt mondta neki: Miért folyamodtál ennek a népnek az isteneihez? Hiszen saját népüket sem mentették meg a kezedből! 16De amikor az így beszélt hozzá, ezt mondta neki a király: Talán a király tanácsosává tettek téged? Hagyd abba, különben megölnek! A próféta abbahagyta ugyan, de még annyit mondott: Tudom, hogy az Isten elhatározta pusztulásodat, amiért ezt tetted, és nem hallgattál a tanácsomra.

Amacjá vereséget szenved Izráeltől – (Vö. 2Kir 14,8-14)

17Amacjá, Júda királya tanácsot tartott, és üzenetet küldött Jóáshoz, Izráel királyához, aki Jóáház fia, Jéhú unokája volt. Ezt üzente: Gyere, állj ki ellenem egy csatára! 18Jóás, Izráel királya ezt a választ küldte Amacjának, Júda királyának: A libánoni bogáncskóró ezt üzente a libánoni cédrusnak: Add feleségül leányodat a fiamhoz! De arra szaladt egy libánoni vadállat, és eltaposta a bogáncskórót. 19Te azt gondolod, hogy mivel megverted Edómot, ezért felfuvalkodottan dicsekedhetsz. Maradj csak otthon! Miért rohannál vesztedbe? Hiszen elesel Júdával együtt! 20De Amacjá nem hallgatott rá, mert Isten azt akarta, hogy Jóás kezébe kerüljenek, mivel Edóm isteneihez folyamodtak.
21Fölvonult hát Jóás, Izráel királya, és megütköztek egymással, ő meg Amacjá, Júda királya, a júdai Bét-Semesnél. 22De Júda vereséget szenvedett Izráeltől, és mindenki hazamenekült. 23Amacját, Júda királyát, aki Jóás fia, Jóáház unokája volt, elfogta Jóás, Izráel királya Bét-Semesnél, és Jeruzsálembe vitette. Azután lerombolta Jeruzsálem várfalát az Efraim-kaputól a Szöglet-kapuig négyszáz könyök hosszúságban. 24Elvitte az Isten házában és az Óbéd-Edómnál talált összes aranyat, ezüstöt és minden fölszerelést meg a királyi palota kincseit, azonkívül túszokat is szedett, és így tért vissza Samáriába.

Amacját meggyilkolják Lákísban – (Vö. 2Kir 14,17-20)

25Amacjá, Jóás fia, Júda királya még tizenöt évig élt Jóásnak, Jóáház fiának, Izráel királyának a halála után. 26Amacjá egyéb dolgai elejétől a végéig meg vannak írva a Júda és Izráel királyairól szóló könyvben. 27Attól az időtől fogva, hogy Amacjá eltért az ÚRtól, összeesküvést szőttek ellene Jeruzsálemben, ezért Lákísba menekült. De utánaküldtek Lákísba, és ott megölték. 28Majd visszavitték lovakon, és eltemették ősei mellé Júda fővárosában.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet