Keresés a Bibliában

Cidkijjá uralkodása. A babiloni fogság – (Vö. 2Kir 24,18-25,21)

11Huszonegy éves volt Cidkijjá, amikor uralkodni kezdett, és tizenegy évig uralkodott Jeruzsálemben. 12Azt tette, amit rossznak lát Istene, az ÚR, és nem alázta meg magát Jeremiás próféta előtt, aki az ÚR parancsát hirdette. 13Sőt még Nebukadneccar király ellen is fellázadt, aki megeskette őt az Istenre. Keménynyakú és makacs szívű volt, és nem tért meg Izráel Istenéhez, az ÚRhoz. 14A papság vezetői és a nép is egyre több hűtlenséget követett el, követve a pogány népek minden utálatos szokását, és tisztátalanná tették az ÚR házát, amelyet ő szentelt meg Jeruzsálemben.
15Pedig őseik Istene, az ÚR idejében küldött nekik üzenetet követei által, mert szánta népét és lakóhelyét. 16De ők kigúnyolták Isten követeit, megvetették kijelentését, és gúnyt űztek prófétáiból, míg oly magasra nem csapott az ÚR haragja népe ellen, hogy már nem volt menekvés.
17Ezért felhozta ellenük a káldeusok királyát, aki fegyverrel mészároltatta le ifjaikat szent templomukban; nem szánt meg se ifjat, se szüzet, se vént, se aggastyánt, mindenkit a kezébe adott. 18Az Isten házának valamennyi fölszerelését, a legkisebbtől kezdve a legnagyobbakig meg az ÚR házának kincseit, továbbá a király és a vezető emberek kincseit mind Babilonba vitette. 19Az Isten házát fölgyújtották, Jeruzsálem várfalát lerombolták, palotáit mind fölperzselték, és minden drága értékét elpusztították.
20Azokat, akik az öldöklést átvészelték, fogságba vitette Babilóniába, és őt meg fiait kellett szolgálniuk mindaddig, amíg a perzsa királyság uralomra nem jutott, 21hogy beteljesedjék az ÚRnak Jeremiás által mondott igéje: Amíg le nem telnek az ország nyugalmának évei, nyugodni fog a pusztulás egész ideje alatt, teljes hetven évig.

Círus perzsa király megengedi a hazatérést – (Vö. Ezsd 1,1-4)

22Círus perzsa király uralkodásának első esztendejében, azért, hogy beteljesedjék az ÚRnak Jeremiás által mondott igéje, arra indította az ÚR Círus perzsa király lelkét, hogy egész birodalmában kihirdettesse szóban és írásban a következőket: 23Ezt mondja Círus perzsa király: A föld minden országát nekem adta az ÚR, a menny Istene. Ő bízott meg engem azzal, hogy felépíttessem templomát a Júdában levő Jeruzsálemben. Aki csak az ő népéhez tartozik közületek, legyen azzal Istene, az ÚR, és menjen el!

KNB SZIT STL BD RUF KG