Keresés a Bibliában

Pál szeretete a gyülekezet iránt

7 1Mivel tehát ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, és Isten félelmében tegyük teljessé megszentelődésünket!
2Fogadjatok be minket: senkit nem bántottunk, senkit nem károsítottunk meg, senkit nem csaltunk meg. 3Nem vádképpen mondom, hiszen az előbb megmondtam, hogy szívünkben vagytok, hogy együtt éljünk, és együtt haljunk. 4Nagy a bizalmam irántatok, sok dicsekedni valóm van veletek, tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel.

Titusz jó hírei a gyülekezetről

5Mert amikor megérkeztünk Makedóniába, semmi nyugalma sem volt testünknek, hanem ki voltunk téve mindenféle zaklatásnak: kívül harcok, belül félelmek. 6De Isten, a megalázottak vigasztalója, megvigasztalt minket Titusz megérkezésével, 7de nemcsak az ő megérkezésével, hanem azzal a vigasztalással is, amellyel ő nálatok megvigasztalódott. Hírül hozta ugyanis nekünk a ti vágyódásotokat, kesergéseteket, hozzám való ragaszkodásotokat, úgyhogy még jobban megörültem.

KNB SZIT STL BD RUF KG