Keresés a Bibliában

Dávid előkészíti a templom építését

22 1hanem ezt mondta Dávid: Itt lesz Istennek, az ÚRnak a háza, és itt lesz Izráel égőáldozati oltára!

2Dávid ekkor megparancsolta, hogy gyűjtsék össze a jövevényeket Izráel területén, és kőfejtésre rendelte őket, hogy kőtömböket fejtsenek Isten házának az építéséhez. 3Bőven szerzett Dávid vasat a kapuszárnyakhoz való szegeknek és sarokvasaknak meg rezet is mérhetetlenül sokat, 4továbbá tömérdek cédrusfát, mert a szidóniak és a tírusziak bőségesen szállítottak Dávidnak cédrusfát. 5Dávid ugyanis ezt gondolta: Az én fiam, Salamon még tapasztalatlan ifjú, az ÚRnak pedig olyan házat kell építeni, hogy hírneve és ékessége mindent fölülmúljon az egész földön. Ezért én mindent megszerzek neki. Meg is szerzett Dávid mindent bőven még halála előtt. 6És hívatta a fiát, Salamont, és megparancsolta neki, hogy építsen házat az ÚRnak, Izráel Istenének.
7Ezt mondta Dávid Salamonnak: Fiam, én magam szándékoztam házat építeni Istenem, az ÚR nevének tiszteletére. 8De az ÚR igéje így szólt hozzám: Sok vért ontottál, nagy háborúkat viseltél. Nem építhetsz házat az én nevem tiszteletére, mert sok vért ontottál ki színem előtt a földre. 9De fiad fog születni, ő a nyugalom embere lesz, mert mindenfelől nyugalmat adok neki ellenségeitől. Salamon lesz a neve, mert békességet és nyugalmat adok Izráelnek az ő idejében. 10Ő épít majd házat nevem tiszteletére. Ő fiam lesz, és én atyja leszek, és örökre megszilárdítom királyi trónját Izráelben. 11Most hát, fiam, az Úr legyen veled, hogy sikeresen fölépíthesd Istenednek, az Úrnak a házát, ahogyan kijelentette rólad. 12Adjon neked az ÚR értelmet és bölcsességet, amikor Izráel fölé rendel, hogy megtartsd Istenednek, az ÚRnak a törvényét! 13Akkor jársz sikerrel, ha megtartod és végrehajtod azokat a rendelkezéseket és törvényeket, amelyeket az ÚR Mózes által parancsolt Izráelnek. Légy erős és bátor, ne félj, és ne rettegj! 14Látod, én nagy fáradsággal szereztem az ÚR házához százezer talentum aranyat, egymillió talentum ezüstöt; a rezet és vasat már meg sem lehet mérni, olyan sok van. Épületfát és követ is szereztem; te gyarapítsd ezeket! 15Bőven van munkásod: kőfejtő, kőfaragó és ács meg számos, egyéb munkához értő mester. 16Az aranynak, az ezüstnek, a réznek és a vasnak se szeri, se száma. Láss munkához, az ÚR legyen veled!
17Izráel összes főemberének pedig megparancsolta Dávid, hogy segítsenek a fiának, Salamonnak: 18Bizony, veletek volt Istenetek, az ÚR, és nyugalmat adott nektek mindenfelől! Mert kezembe adta az ország lakóit, és meghódolt az ország az ÚR előtt és az ő népe előtt. 19Most azért keressétek szívvel-lélekkel Isteneteket, az URat! Lássatok hozzá, és építsétek föl Istennek, az ÚRnak a szentélyét, hogy bevihessétek az ÚR szövetségládáját és az Isten szentélyének az edényeit abba a templomba, amely az ÚR nevének tiszteletére épül.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

22,9 Salamon neve hasonló hangzású, mint a héber „békesség”

Előző fejezet Következő fejezet