110
1Dávid zsoltára.
Szólt az Úr az én Uramnak:
»Ülj az én jobbomra,
amíg ellenségeidet
lábad zsámolyává teszem.«
2Hatalmas jogarodat kinyújtja az Úr Sionból:
uralkodj ellenségeid között!
3Tied lesz az uralom hatalmadnak napján
a szentek fényességében;
A hajnalcsillag előtt,
mint harmatot, nemzettelek téged.
4Megesküdött az Úr
és nem bánja meg:
»Pap vagy te mindörökké
Melkizedek rendje szerint.«
5Jobbod felől az Úr áll,
királyokat tipor össze haragjának napján.
6Ítéletet tart a nemzetek között:
halomba rakja a halottakat,
fejeket zúz össze a széles földön.
7Patakból iszik útközben,
azért emeli magasra fejét.
Jegyzetek
110,1 A zsoltár a mintája egy jebuzita királyi ének lehetett, amelyet valaki a király trónralépési ünnepére átdolgozott (vö. Zsolt 2). A zsoltár megőrizte eredeti befejező formáját a késő fogság utáni, király nélküli időkben is. Ebben az énekben, meghaladva azt, amit ember elérni képes, a méltóság, a hatalom és az istenközelség a királyt illetik meg. A zsoltár eszkatologikus és egyre inkább messiási értelmet nyert. Az ÚSz ezt a zsoltárt idézi leggyakrabban.
110,1 »Ülj az én jobbomra« kifejezés a királyi udvar szertartásából származik, kifejezi a királyi hatalom és méltóság elnyerését. A király trónja nem Isten »színe előtt« áll (vö. 61,8; 89,37), hanem Isten mellett ül a király, ez kifejezi Istennel való egyedülálló kapcsolatát. Lábad zsámolyává: a régi keleti szokás, hogy a győztes király a legyőzött ellenséget szó szerint a lába alá kényszeríti. (vö. Józs 10,24; Bír 1,6)
110,4 Isten esküvel tanúsítja, hogy Izrael királya Isten népének nem csak politikai, hanem lelki vezetője is.