Keresés a Bibliában

2 1Asszarhaddon idejében tehát visszatértem házamba és visszakaptam feleségemet Annát és fiamat Tóbiást. Ünnepünkkor, pünkösdkor, amely a Hetek szent ünnepe, jó ebéd volt, leültem enni. 2Meg volt terítve számomra az asztal és finom ételeket láttam. Így szóltam fiamhoz Tóbiáshoz: »Menj, s ha egy szegényre akadsz testvéreink közül, akiket ide hurcoltak Ninivébe, s egész szívével az Urat szolgálja, hívd ide, s egyék velünk. Megvárlak fiam, amíg visszajössz.« 3Tóbiás elment, hogy a testvéreink között keressen egy szegényt, de visszatért és így szólt: »Apám!« Ezt mondtam neki: »Mi van fiam?« Ő ezt válaszolta: »Valakit meggyilkoltak a mieink közül, odavetették a piactérre, s ott fekszik még; megfojtották.« 4Fölkeltem, otthagytam az ebédet még mielőtt hozzányúltam volna, elhoztam az embert a térről egy házba, és vártam a napnyugtát, hogy eltemethessem. 5Aztán hazatértem, megfürödtem és szomorúan fogyasztottam el kenyeremet, 6s eszembe jutott, amit Ámosz próféta mondott Bételről: »Ünnepeitek gyásszá változnak, és minden éneketek kesergéssé.« 7Elkezdtem sírni. Napnyugta után elmentem, megástam a sírt és eltemettem. 8Szomszédaim kicsúfoltak és ezt mondták: »Ez az ember már megint nem fél. Ilyen dolog miatt már halálra keresték és megmenekült, s íme, már újra halottakat temet.« 9Ezen az éjjelen megfürödtem a temetés után, kimentem az udvaromba és elaludtam a fal mellett, s arcomat nem takartam be a meleg miatt. 10Nem tudtam, hogy verebek vannak fölöttem a falon, s ezek meleg trágyája hullott a szemembe, s fehér foltok keletkeztek rajta. Orvoshoz kellett fordulnom, hogy gyógyíttassam magam. De minél több kenőcsöt használtam el, annál inkább romlott a látásom a foltok miatt, végül teljesen megvakultam. Négy évig nem láttam és testvéreim sajnálkoztak rajtam. Ahikár két éven át gondoskodott rólam mielőtt Elimaiszba ment.
11Ekkor Anna, a feleségem bérért munkát vállalt, gyapjút font. 12A megrendelőnek adta, s az pénzt adott érte. Disztrosz hónap hetedikén elkészült egy darabbal és átadta a megrendelőknek, akik kifizették neki az egész bért és ráadásul egy kecskegidát adtak neki. 13Amikor közelembe ért a kecske, mekegni kezdett. Hívtam feleségemet és megkérdeztem: »Honnan van ez a kecskegida? Csak nem lopott jószág? Add vissza gazdáinak, nekünk nem szabad lopott jószágot megenni.« 14Ő ezt válaszolta nekem: »Ajándékba kaptam a béremen felül.« Én azonban nem hittem neki és azt mondtam, hogy adja vissza gazdáinak, s egészen kivörösödtem miatta. Ő így felelt nekem: »Hol vannak alamizsnáid? Hol vannak jócselekedeteid? Íme, látszik rajtad mindez.«

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

2,1 A bizonytalan történelmi képet felvázoló első rész után a szent szerző a továbbiakban úgy szerkeszti művét, hogy tanítása az isteni gondviselést emelje ki. Isten nem hagy el senkit, aki benne bízik, akkor sem, ha próbának veti alá. Minden jó, ha vége jó.

2,10 A verébtrágya égette Tóbit szemét, de a látását - a görög szerint - csak fokozatosan veszítette el, mert az orvosok nem találták meg a megfelelő gyógykezelést.

Előző fejezet Következő fejezet