Keresés a Bibliában

20 1Az első hónapban aztán eljutottak Izrael fiai az egész közösséggel együtt a Szín-pusztába és Kádesben telepedett meg a nép. Ott meghalt Mirjám és ugyanott el is temették.
2Mivel pedig nem volt vize a népnek, egybegyűltek Mózes és Áron ellen, 3s pörölni kezdtek és azt mondták: »Bárcsak elvesztünk volna akkor, amikor testvéreink, az Úr színe előtt! 4Miért hoztátok ki az Úr gyülekezetét ebbe a pusztába, hogy meghaljunk mi is, jószágaink is? 5Miért hoztatok fel minket Egyiptomból, s vezettetek erre a felette rossz helyre, amelyet bevetni nem lehet, amely nem terem sem fügét, sem szőlőt, sem gránátalmát, sőt még csak ivóvize sincsen?«
6Erre Mózes és Áron otthagyták a közösséget és bementek a szövetség sátrába, s arcukkal a földre borultak, és megjelent nekik az Úr dicsősége. 7Az Úr így szólt Mózeshez: 8»Vedd a botot és gyűjtsd egybe, te, meg Áron bátyád, a népet és szóljatok előttük a sziklának, s az vizet fog adni. Ha aztán így vizet fakasztottál a sziklából, ihat az egész közösség és jószága.«
9Fogta tehát Mózes az Úr színe előtt levő botot, amint parancsolta neki, 10s egybegyűjtötte a népet a szikla elé, és azt mondta nekik: »Halljátok, ti lázadók s hitetlenek! Fogunk-e tudni vizet fakasztani nektek ebből a sziklából?« 11Azzal felemelte Mózes a kezét, ráütött kétszer a bottal a sziklára és bőséges víz fakadt, úgy, hogy ihatott a nép és jószága.
12Azt mondta erre az Úr Mózesnek és Áronnak: »Mivel nem hittetek nekem, s így nem bizonyítottatok engem szentnek Izrael fiai előtt, nem viszitek be a népet arra a földre, amelyet nekik adok.« – 13Ez a Pörölés-vize: ott pöröltek Izrael fiai az Úr ellen, s ő ott bizonyította be rajtuk szentségét.
14Közben Mózes követeket küldött Kádesből Edom királyához, hogy mondják neki: »Ezt üzeni testvéred, Izrael. Tudod mindazt a viszontagságot, amely minket ért, 15hogy miképpen mentek le atyáink Egyiptomba, hogy ott hosszú ideig laktunk, hogy az egyiptomiak nyomorgattak minket s atyáinkat, 16s hogy miképpen kiáltottunk az Úrhoz, s hogy ő meghallgatott minket, s angyalt küldött, aki kihozott minket Egyiptomból. Íme, itt vagyunk Kádes városában, amely határod szélén van, 17s kérünk, hadd vonulhassunk át földeden. Nem megyünk át sem szántón, sem szőlőn, kútjaidból nem iszunk vizet, csakis az országúton megyünk, s nem térünk le sem jobbra, sem balra, míg át nem vonulunk területeden.« 18Azt felelte neki Edom: »Nem vonulsz át rajtam, különben fegyveresen szállok szembe veled.« 19Azt mondták erre Izrael fiai: »A járt úton megyünk, s ha iszunk vizedből, mi vagy állataink, megadjuk ami jár, semmi nehézség sem lesz a fizetség körül, csak hamarosan átvonulhassunk.« 20Ám ő így felelt: »Nem vonulsz át!« Rögtön ki is vonult eléje vég nélküli sokasággal és fegyveres kézzel, 21s nem akarta meghallgatni, amikor kérte, hogy engedje meg a területén való átvonulást. Éppen azért kitért előle Izrael.
22Miután pedig elindították Kádesből a tábort, eljutottak a Hór hegyéhez, amely Edom földjének határán van. 23Így szólt ott az Úr Mózeshez: 24»Térjen meg immár Áron a népéhez, mert nem megy be arra a földre, amelyet Izrael fiainak szántam, minthogy nem hitt az én számnak a Pörölés-vizénél. 25Vedd Áront s vele fiát, s vidd fel őket a Hór hegyére, 26s vedd le az atyáról ruháit, s add rá őket Eleazárra, a fiára: Áron pedig térjen meg népéhez és haljon meg ott.« 27Úgy tett Mózes, ahogy az Úr parancsolta: felmentek a Hór hegyére az egész közösség előtt, 28s levette Áronról ruháit, s ráadta őket Eleazárra, a fiára. 29Amikor aztán Áron a hegy tetején meghalt, Mózes Eleazárral együtt lejött. 30Amikor pedig az egész közösség látta, hogy Áron meghalt, siratta őt harminc napig valamennyi családjában.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

20,1 Mirjám halála a pusztai vándorlás végének közeledtét jelzi.

20,2 Vö. Kiv 17,2-7. Két elbeszélés keveredik a történetben. Az egyik szerint Mózes botjával a sziklára üt, a másik szerint Mózes és Áron szava fakaszt vizet a sziklából. Ezzel a csodával kapcsolatban beszél az elbeszélő Mózes és Áron kételkedéséről, amely miatt az elbeszélő szerint Mózes és Áron nem juthatott be az Ígéret földjére.

20,14 Most – 38 év vándorlás után – elindul a nép Kádesből az Ígéret földje felé. Az ún. »királyi út« az Akabai öböltől Edom és Moáb területén keresztül vezetett a Jordán völgyébe.

Előző fejezet Következő fejezet