Keresés a Bibliában

16 1Azonban Kóré, aki Jichárnak, Lévi fiának, Kaát fiának a fia volt, meg Dátán és Abiron, Eliáb fiai és Hon, Felet fia, akik Rúben fiai közül valók voltak 2és más kétszázötven olyan férfi Izrael fiai közül, akik fejedelmei voltak a gyülekezetnek s akiket tanácskozás idején név szerint szoktak meghívni, felkeltek Mózes ellen 3és szembeszálltak Mózessel és Áronnal és azt mondták: »Legyen elég nektek! Hiszen az egész közösség szent, s közöttük van az Úr! Miért emelitek hát magatokat az Úr népe fölé?«
4Amikor ezt Mózes meghallotta, arcára borult, 5majd így szólt Kóréhoz és egész közösségéhez: »Meglátogat az Úr, hisz ismeri ő az övéit: a szenteket magához engedi, s választottjai közelíthetnek hozzá. 6Ezt tegyétek tehát: Vegye mindenki a füstölőjét, te, Kóré, s egész gyülekezeted, 7töltsétek meg holnap tűzzel, s tegyetek rá füstölőszert az Úr előtt, s akit Ő kiválaszt, az legyen a szent. Nagyon nekibátorodtatok, Lévi fiai!«
8Azt mondta továbbá Kórénak: »Halljátok, Lévi fiai! 9Kevés-e nektek, hogy Izrael Istene elkülönített titeket az egész néptől és magához fűzött, hogy szolgáljatok neki a hajlék szolgálatában és a nép közössége elé álljatok, s nevében szolgáljatok? 10Azért engedte-e meg, hogy közelítsetek hozzá, te és minden testvéred, Lévi fiai, hogy még a papságot is magatoknak követeljétek, 11s egész pártod szembe szálljon az Úrral? Hiszen, micsoda Áron, hogy ő ellene zúgolódtok?«
12Aztán elküldött Mózes, hogy elhívassa Dátánt és Abiront, Eliáb fiait. Ám azok azt felelték: »Nem megyünk. 13Talán bizony kevés neked, hogy kihoztál minket arról a földről, amely tejjel s mézzel folyt, hogy megölj minket a pusztában? Még uralkodni is akarsz rajtunk? 14Igazán tejjel s mézzel patakokban folyó földre vittél minket, s valóban adtál nekünk szántó- és szőlőbirtokot! Ki akarod talán szúrni a szemünket is? Nem megyünk.«
15Nagyon megharagudott erre Mózes és azt mondta az Úrnak: »Ne tekints áldozatukra! Te tudod, hogy soha még egy fia-szamarat sem vettem el tőlük és senkit sem bántottam közülük.«
16Aztán azt mondta Kórénak: »Álljatok a holnapi napon az Úr elé, külön te és egész gyülekezeted és külön Áron. 17Vegyétek mindnyájan füstölőtöket, tegyetek rá füstölőszert, s vigyétek az Úr elé a kétszázötven füstölőt, s Áron is tartsa füstölőjét.« 18Amikor ezt megtették, s Mózes és Áron is odaállt, 19s ők egybegyűjtötték ellenük az egész közösséget a sátor ajtajához, és megjelent mindnyájuknak az Úr dicsősége.
20Akkor így szólt az Úr Mózeshez és Áronhoz: 21»Váljatok ki ebből a közösségből, hadd veszítem el őket egyszerre.« 22Ám ők arcra borultak, s azt mondták: »Minden test lelkének hatalmas Istene: vajon egy ember vétke miatt az egész népre zúdul-e haragod?« 23Azt mondta erre az Úr Mózesnek: 24»Parancsold meg az egész népnek, hogy álljon félre Kóré, Dátán és Abiron sátrától.«
25Felkelt tehát Mózes és elment Dátánhoz s Abironhoz, s követték őt Izrael vénei 26és azt mondta a népnek: »Távozzatok ezeknek az istentelen embereknek a sátrától, s ne nyúljatok semmihez sem, ami az övék, hogy el ne sodródjatok bűneik miatt.« 27Miután ők körben eltávoztak sátraiktól, Dátán és Abiron kijöttek és megálltak sátruk bejáratánál feleségeikkel, gyermekeikkel s egész háznépükkel együtt.
28Azt mondta ekkor Mózes: »Erről tudjátok meg, hogy az Úr küldött engem, hogy megtegyem mindazt, amit láttok, s hogy nem a magam szívéből csináltam: 29ha ők az emberek szokott halálával múlnak ki, s az a csapás látogatja meg őket, amely a többi embert szokta meglátogatni, akkor nem küldött engem az Úr; 30de ha új dolgot művel az Úr, úgyhogy a föld nyitja fel száját és nyeli el őket s mindazt, ami az övék, s elevenen szállnak le az alvilágba, akkor tudjátok meg, hogy káromolták az Urat.«
31S nyomban, ahogy befejezte a beszédet, meghasadt lábuk alatt a föld 32és felnyitotta száját, s elnyelte őket sátrukkal s minden holmijukkal együtt, 33s leszálltak elevenen az alvilágba, s a föld befödte őket, és így vesztek ki a közösségből. 34Ekkor egész Izrael, amely ott állt körben, elfutott az elveszők kiáltására, mondván: »El ne találjon nyelni minket is a föld.« 35Aztán tűz jött ki az Úrtól, s megölte azt a kétszázötven férfit, akik bemutatták a füstölőszert.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

16,1 A hatalmi harcokról szóló két különböző történet olvadt egybe ebben a fejezetben. A régebbi a Rúben törzséből való Dátán és Abirám lázadását beszéli el, a későbbi a levita Kóré felkelését, aki több jogot akart kiharcolni a leviták számára a szentély szolgálatában. A lázadásnak istenítélettel vetnek véget.

Előző fejezet Következő fejezet