Keresés a Bibliában

1 1Pál, Jézus Krisztus szolgája, meghívott apostol, akit Isten kiválasztott evangéliuma számára – 2amelyet Isten előre megígért a szent iratokban prófétái által 3Fiáról, aki testileg Dávid nemzetségéből született, 4de akit a szentség Lelke szerint, a halottak közül való föltámadás által Isten hatalmas Fiául rendelt; Jézus Krisztusról, a mi Urunkról, 5aki által kegyelmet és apostoli megbízást kaptunk minden néphez, hogy engedelmeskedjenek a hit által az ő nevéért 6– ezek közé tartoztok ti is, Jézus Krisztus meghívottjai –, 7Isten összes szeretteinek, akik Rómában vannak, a meghívott szenteknek. Kegyelem és békesség nektek Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól!

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

1,1 Jézus Krisztus szolgája: szó szerint »rabszolgája«, mert teljesen neki szenteli az életét, minden energiáját. – Meghívott: itt – és több más helyen is (6-7. v.; 8,28; 1 Kor 1,24) – a hitre kapott meghívást jelenti.

1,4 Isten Fiául rendelt: a feltámadásban. Jézus, mint ember, ekkor kapta meg a megszentelő hatalmat, ami Isten Fiának legfőbb sajátja.