Keresés a Bibliában

29

1A férfira, aki a dorgálót nyakaskodva megveti,
hirtelen eljön a romlás, amelyből nincs számára felépülés.

2Örvend a nép, ha az igazak gyarapodnak,
de sóhajt a nép, ha gonoszok jutnak uralomra.

3A férfi, aki kedveli a bölcsességet, megörvendezteti atyját,
aki azonban céda nőket tart, elherdálja a vagyont.

4Az igazságos király talpraállítja az országot,
a kapzsi férfiú azonban tönkreteszi.

5A férfi, aki hízelgő, tettetett beszéddel szól barátjához,
hálót vet lába elé.

6A gonosz ember beleakad bűnei tőrébe,
az igaz pedig ujjong és örvendezik.

7Az igaz gondol a szegények jogával,
a gonosz pedig nem vesz róla tudomást.

8Az arcátlan emberek fellázítják a várost,
a bölcsek ellenben csitítják az indulatot.

9Ha bölcs ember balgával vitába száll,
akár haragudjék, akár nevessen, nyugalmat nem talál.

10Vérszomjas emberek megvetik az ártatlant,
az igazak pedig keresik a lelkét.

11A balga rögtön kiadja egész lelkét,
a bölcs pedig elhalasztja és későbbre tartogatja.

12Amely király örömest hallgat hazug beszédekre,
annak szolgái egytől egyig
gonosztevők.

13Van egymás mellett szegény is, elnyomó is,
mindegyik az Úrtól kapja szeme világát.

14Örökre szilárd a király trónja,
aki a szegénynek igazságot szolgáltat.

15Vessző és korholás bölcsességet adnak,
az ifjú pedig, akit szabadjára hagynak, szégyent hoz anyjára.

16Ha a gonoszok gyarapodnak, a bűn is erőre kap,
az igazak azonban meglátják bukásukat.

17Fenyítsd fiadat, akkor nyugodalmat ad neked,
és gyönyörűséget szerez lelkednek.

18Látomás nélkül a nép féktelenné lesz,
de boldog, ha megtartja a törvényt.

19Szolgát nem lehet csak szép szóval kitanítani,
mert érti ugyan, mit mondasz, de mégsem fogad szót.

20Láttál-e embert, aki elsieti beszédét?
A balgának több a reménye, mint neki!

21Aki szolgáját gyermekkorától kényezteti,
később majd makacsnak találja.

22Indulatos férfi viszályt támaszt,
s a heveskedő bővelkedik bűnökben.

23Az embert kevélysége megalázza,
az alázatosnak pedig megbecsülés jut.

24Aki tolvajjal osztozik, ellensége önmagának,
hallja az átkot, és még sem tesz jelentést!

25Az emberektől való félelem tőrbe ejt,
aki pedig az Úrban bízik, oltalmat nyer.

26Sokan keresik az uralkodó színét,
de az Úrtól jön mindenki ítélete.

27Az igazak utálják a gonosztevőt,
a gonoszok pedig attól irtóznak, aki egyenes úton jár.
A fiú, aki szót fogad, megmenekszik a romlástól.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

29,12 Uralkodása során a király hivatalnokainak becsületességére van utalva.

29,18 A prófécia nagy ajándék, ám egy próféták nélküli időben a törvény követése is kellően eligazít.

Előző fejezet Következő fejezet