Keresés a Bibliában

Példabeszéd a magvetőről

4 1Később ismét tanítani kezdett a tenger mellett. Nagy tömeg gyülekezett köré, ő pedig a bárkába szállva leült a tavon, a tömeg pedig a parton maradt.

Az Isten Országáról szóló példabeszédek: 4,1-33

2Példabeszédekben sok mindenre tanította őket: 3»Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni. 4Amint vetett, az egyik mag az útfélre esett. Jöttek az ég madarai és fölkapkodták. 5Egy másik köves helyre esett, ahol nem sok földje volt. Hamarosan kikelt, mert nem volt mélyen a földben, 6de mikor kisütött a nap, elfonnyadt, s mivel nem volt gyökere, elszáradt. 7Ismét másik a tövisek közé esett, és amikor felnőttek a tövisek, elfojtották, és nem hozott termést. 8A többi azonban jó földbe esett. Ezek felnőttek és gyarapodtak, végül termést hoztak, az egyik harmincszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik pedig százszorosat.« 9Majd ezt mondta: »Akinek van füle a hallásra, hallja meg.«

A példabeszédek értelme és célja

10Mikor egyedül maradt, a vele lévők és a tizenkettő megkérdezte őt a példabeszéd felől. 11Ezt mondta nekik: »Nektek adatott, hogy ismerjétek az Isten országa titkát, azoknak pedig, akik kívül vannak, minden példabeszédekben hangzik el,
12hogy nézvén nézzenek és ne lássanak,
hallván halljanak és ne értsenek;
nehogy megtérjenek
és bűneik bocsánatot nyerjenek«.
(Iz 6,9-10)

A magvetőről szóló példabeszéd magyarázata

13Majd így folytatta: »Nem értitek ezt a példabeszédet? Hát hogyan értitek meg majd a többi példabeszédet? 14A magvető az igét veti. 15Akiknél az ige az útszélre esik, azok, amikor hallják azt, mindjárt jön a sátán, és elviszi az igét, amely a szívükbe hullott. 16Hasonlóképpen amelyek köves helyre hullanak, azok, amikor hallják az igét, mindjárt befogadják örömmel, 17de nem ver bennük gyökeret, hanem csak ideig-óráig tart. Amikor az ige miatt szorongatás és üldözés támad, hamar megbotránkoznak. 18Mások pedig, amelyek a tövisek közé hullanak, azok, akik az igét hallják, 19de a világi gondok, a csalóka gazdagság és más dolgok kívánsága betölti őket, s ezek elfojtják az igét, így az terméketlen marad. 20A jó földbe vetett magok pedig azok, akik az igét meghallják, befogadják és termést hoznak, az egyik harmincszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik pedig százszorosat.«

Az ige meghallása

21Aztán így szólt hozzájuk: »Vajon arra való a lámpa, hogy véka alá tegyék vagy az ágy alá? Nem arra, hogy a tartóra tegyék? 22Mert nincs rejtett dolog, amely ki ne tudódna, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna. 23Akinek van füle a hallásra, hallja meg!«
24Majd így folytatta: »Figyeljetek arra, amit hallotok. Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is, sőt ráadást is adnak nektek. 25Mert akinek van, annak még adnak; akinek pedig nincsen, attól még azt is elveszik, amije van.«

Példabeszéd a vetés növekedéséről

26Ezután így szólt: »Az Isten országa olyan, mint amikor az ember magot szór a földbe. 27Azután már akár alszik, akár fölkel éjjel és nappal, a mag kikel és növekszik, maga sem tudja, hogyan. 28Mert a föld magától termi meg először a hajtást, aztán a kalászt, majd a fejlett szemet a kalászban. 29Mikor pedig megérett a termés, azonnal sarlót vág bele, mert elérkezett az aratás«.
(Jo 4,13)

Példabeszéd a mustármagról

30Majd így szólt: »Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? 31Olyan az, mint a mustármag. Amikor a földbe vetik, kisebb minden magnál, amely a földön van; 32de ha elvetették, felnő és nagyobb lesz minden veteménynél. Olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészkelhetnek az ég madarai.«
(Dán 4,8k.18)

A beszéd befejezése

33Sok ilyen példabeszédben hirdette nekik az igét, hogy meg tudják érteni. 34Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk; tanítványainak azonban külön megmagyarázta mindegyiket.

Jézus tettei és szavai: 4,35-8,26

A vihar lecsendesítése

35Amikor aznap beesteledett, így szólt hozzájuk: »Menjünk át a túlsó partra!« 36Erre azok elbocsátották a tömeget, őt pedig magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Több bárka is kísérte őket. 37Nagy szélvész támadt, s a hullámok becsaptak a bárkába, úgy, hogy már-már megtelt. 38Ő pedig a bárka hátsó végében egy vánkoson aludt. Felkeltették, s ezt mondták neki: »Mester! Nem törődsz vele, hogy elveszünk?« 39Ő fölkelt, megfenyegette a szelet, és azt mondta a tengernek: »Csendesedj és némulj el!« Erre elállt a szél és nagy csendesség lett. 40Azután hozzájuk fordult: »Miért vagytok gyávák? Még mindig nincs hitetek?« 41Erre nagy félelem fogta el őket, és azt kérdezgették egymástól: »Ki ez, hogy a szél és tenger is engedelmeskedik neki?«

KNB SZIT BD RUF UF KG

Előző fejezet Következő fejezet


Facebook Twitter Google+ QR-kód PDF