Keresés a Bibliában

21 1Aztán föltekintett, és látta, hogy a gazdagok hogyan dobják adományaikat a templom kincstárába. 2Látott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott be. 3Akkor így szólt: »Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél. 4Mert azok mindnyájan a fölöslegükből adtak adományokat; ő pedig a maga szegénységéből odaadta mindenét, amije csak volt: egész megélhetését.«
5Amikor néhányan megjegyezték a templomról, hogy milyen szép kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt: 6»Jönnek majd napok, amikor mindezekből, amit itt láttok, nem marad kő kövön, amelyet le ne rombolnának.«
7Erre megkérdezték őt: »Mester! Mikor fognak ezek bekövetkezni, és mi lesz előtte a jel?« 8Ő pedig így szólt: »Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Mert sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják: ‘Én vagyok’, és: ‘Elérkezett az idő’; de ti ne menjetek utánuk. 9Mikor háborúkról és lázadásokról hallotok, meg ne rémüljetek; ezeknek előbb meg kell történniük ; de ez még nem a vég.«
(Dán 2,28) 10Azután ezt mondta nekik: »Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen. 11Földindulások lesznek, sok helyen dögvész, éhség, rettentő tünemények és nagy égi jelek. 12Mindezek előtt pedig kezet emelnek rátok és üldözni fognak titeket. Átadnak benneteket a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak titeket az én nevemért. 13Alkalom lesz ez számotokra, hogy tanúságot tegyetek. 14Véssétek hát szívetekbe: ne gondolkodjatok előre, mi módon védekezzetek. 15Mert olyan szájat és bölcsességet adok majd nektek, amelynek egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. 16Kiszolgáltatnak titeket szüleitek és testvéreitek, rokonaitok és barátaitok, és közületek egyeseket halálra adnak. 17Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, 18de egy hajszál sem vész el a fejetekről. 19Állhatatossággal fogjátok megőrizni lelketeket.
20Amikor pedig látjátok, hogy seregek veszik körül Jeruzsálemet, tudjátok meg, hogy elközelgett a pusztulása. 21Akkor akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe. Az ottlévők költözzenek ki, és akik vidéken vannak, ne menjenek oda. 22Mert a bosszúállás napjai ezek, hogy beteljesedjen mindaz, ami meg van írva. (MTörv 32,35) 23Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Mert nagy szorongatás lesz a földön és harag ezen a népen. 24Kard élén hullanak el, és fogságba hurcolják őket minden néphez, Jeruzsálemet pedig legázolják a pogányok, míg be nem telik a nemzetek ideje.
(Zak 12,3) 25Jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, és a földön a népek kétségbeesett rettegése a tenger zúgása és háborgása miatt. 26Az emberek megdermednek a rémülettől, és annak várásától, ami a világmindenséggel történik, mert az egek erői megrendülnek. 27Akkor meglátják az Emberfiát, amint eljön felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel.
(Dán 7,13) 28Mikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltástok.«
29Példabeszédet is mondott nekik: »Nézzétek a fügefát és a többi fát. 30Amikor kifakadnak, tudjátok, hogy közel van a nyár. 31Így ti is, amikor látjátok, hogy ezek megtörténnek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa. 32Bizony, mondom nektek: el nem múlik ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. 33Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.
34Vigyázzatok hát magatokra, hogy el ne nehezedjen szívetek a tobzódásban és részegségben, s az élet gondjai között, és az a nap meg ne lepjen titeket hirtelen. 35Mert mint a csapda, úgy fog lecsapni mindazokra, akik az egész föld színén laknak. 36Virrasszatok tehát, és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt.«
37Nappal a templomban tanított, éjszakára pedig kiment, és azon a hegyen időzött, amelyet Olajfák hegyének hívnak. 38De már kora reggel odament hozzá az egész nép a templomba, hogy hallgassa őt.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet