Keresés a Bibliában

11 1Amikor ezeket Jábin, Hácor királya meghallotta, elküldött Jobábhoz, Mádon királyához, továbbá Semeron királyához és Aksáf királyához 2meg az északi királyokhoz, akik a Hegyvidéken meg a Kinnerettől délre levő síkságon meg az Alföldön és Dór vidékén, a tenger mellett laktak, 3meg a keleti és nyugati kánaániakhoz, meg az amoritákhoz, meg a hetitákhoz és a perizitákhoz, meg a Hegyvidéken levő jebuzitákhoz, meg a hivvitákhoz, akik a Hermon tövében, Micpe földjén laktak. 4Ezek mindannyian ki is jöttek seregükkel együtt, nagyon sok emberrel, annyival, mint a föveny, amely a tenger partján van, s mérhetetlen sokaságú lóval és harci szekérrel. 5Aztán összegyűltek mindezek a királyok a Merom vizénél, hogy hadakozzanak Izraellel.
6Azt mondta ekkor az Úr Józsuénak: »Ne félj tőlük: mert holnap, ugyanezen órában mindannyiukat odavetem Izrael színe elé, és megsebesítitek őket: lovaik inát azonban majd vágd el, szekereiket pedig égesd el a tűzben.« 7Erre Józsue az egész sereggel együtt váratlanul odament ellenük a Merom vizéhez, s rájuk rontott. 8Ekkor az Úr Izrael kezébe adta őket és ők megverték és kergették őket egészen a Nagy-Szidonig és Miszrefót vizéig és Micpe mezejéig, amely attól keletre van. Úgy megverte valamennyit, hogy senki sem maradt életben. 9Aztán úgy tett, amint az Úr megparancsolta neki: lovaik inát elvágta, szekereiket pedig tűzben elégette.
10Erre rögtön megfordult, s bevette Hácort és megölte királyát karddal. Hácor volt ugyanis egykor a legfőbb ezek között a királyságok között. 11Megölt minden élőt, amely ott lakott, nem hagyott benne életben senkit sem, hanem elpusztított minden lényt egy szálig, magát a várost pedig tűzzel semmisítette meg. 12Az összes környező várost és királyukat is meghódította, megverte és eltörölte, amint Mózes, az Úr szolgája megparancsolta neki. 13Azokon a városokon kívül, amelyek halmokon és dombokon feküdtek, a többit mind felgyújtotta Izrael: azok közül csak a nagyon megerősített Hácort emésztette meg a láng. 14Ezeknek a városoknak minden zsákmányát és állatait Izrael fiai felosztották maguk között, az embereket azonban mind megölték.
15Amint az Úr Mózesnek, a szolgájának parancsolt, úgy parancsolt Mózes Józsuénak, s ez mindent teljesített: egy szót sem mulasztott el mindabból a parancsból, amelyet az Úr Mózesnek meghagyott.
16Elfoglalta tehát Józsue az egész Hegyvidéket, a Délvidéket, Gósen földjét, az Alföldet, a nyugati vidéket, Izrael hegyvidékét, s ennek Alföldjét, 17továbbá azt a hegyrészt, amely felmegy Szeírnek egészen Baálgádig, amely a Libanon síkságán, a Hermon hegy alatt van: minden királyukat elfogta, megverte és megölte. 18Hosszú ideig harcolt Józsue ezek ellen a királyok ellen. 19Nem volt város, amely megadta volna magát Izrael fiainak, a Gibeonban lakó hivvitákon kívül: mind haddal vette be, 20mert az Úr végzése az volt, hogy megkeményedjék szívük, harcoljanak Izrael ellen, elhulljanak, és semmi kegyelmet se találjanak, hanem elvesszenek, amint az Úr meghagyta Mózesnek.
21Ugyanabban az időben Józsue elment és kipusztította az enakitákat a Hegyvidékről, Hebronból, Debirből, Anábból és Júdának és Izraelnek egész hegyvidékéről és eltörölte városaikat. 22Egyet sem hagyott meg az enakiták fiai közül Izrael fiainak földjén, kivéve Gáza, Gát és Asdód városát: csak ezeket hagyták meg. 23Elfoglalta tehát Józsue az egész földet, úgy, ahogy az Úr megmondta Mózesnek és odaadta Izrael fiainak birtokul, részeik és törzseik szerint. Ezzel nyugta lett a földnek a harcoktól.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

11,1 Hácort – az ásatások tanúsága szerint – kb. Kr. e. 1200-ban lerombolták és felégették. A városnak akkor mintegy 40000 lakosa volt.

11,2 Kinneret a Genezáreti tó, az Alföld (Sefela) a júdeai hegyvidék és a tengerpart közti dombság.

11,5 Merom egy vízben gazdag völgy Száfedtől délre.

11,21 Vö. Szám 13,32-33.

Előző fejezet Következő fejezet