Keresés a Bibliában

29 1Jób ismét folytatta mondását és így szólt:

2»Bár úgy lennék, mint a hajdani hónapokban,
azokban a napokban, amikor Isten még óvott engem,

3amikor lámpása a fejem fölött ragyogott,
és sötétben is az ő világosságánál jártam;

4úgy, mint java-korom napjain voltam,
amikor sátramban titkon Isten lakozott,

5amikor még velem volt a Mindenható,
és gyermekeim körülöttem voltak;

6amikor tejben fürösztöttem lábamat,
s a szikla kedvemért olajtól patakzott.

7Amikor a város kapujához kimentem,
a piacon nekem ülést készítettek,

8az ifjak, amikor megláttak, félrevonultak,
az öregek pedig felkeltek s állva maradtak,

9az előkelők abbahagyták a beszédet,
és ujjukat szájukra tették,

10a főemberek visszafojtották hangjukat,
és nyelvük ínyükhöz tapadt.

11A fül, amely hallott, boldognak hirdetett,
a szem, amely látott, bizonyságot tett felőlem,

12azért, mert megmentettem a szegényt, ha kiáltozott,
s az árvát, akinek nem volt gyámola,

13a veszni induló áldása szállott rám,
s az özvegy szívét megvigasztaltam,

14az igazság ruháját vettem magamra,
mint a palást és fejdísz, úgy burkolt igaz ítéletem.

15Szeme voltam a vaknak,
lába a sántának.

16Atyja voltam a szegényeknek,
az ismeretlen ügyét is gondosan kivizsgáltam.

17Összetörtem a gonosz állkapcsát,
kiragadtam fogai közül a prédát.

18Azt hittem, saját fészkemben halok meg,
és megsokasítom napjaimat, mint a pálma;

19gyökereimet vízek mellé mélyesztem,
és harmat hull éjjel ágaimra,

20hírnevem folyton megújul,
s az íj újjáéled kezemben.

21Akik hallottak engem, várták döntésemet,
csöndben figyeltek tanácsomra;

22szavaimhoz semmit sem mertek hozzátenni,
rájuk szálltak beszédem csöppjei,

23áhítva vártak engem, mint az esőt,
szájukat epedve tátották, mint a tavaszi záporra.

24Ha rájuk mosolyogtam, el sem hitték,
és arcom ragyogása nem maradt hatás nélkül.

25Ha közéjük kívántam menni,
első helyre ültettek;
bár úgy ültem, mint a király, akit hadsereg áll körül,
mégis a szomorkodókat vigasztaltam.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

29,1 A fejezet Jób keserves fájdalmának utolsó kitörése egy hosszú monológban. Három részre tagolható: a 29. fejzetben visszasírja elmúlt életének boldog napjait; a 30. fejezetben szomorúan leírja a boldogtalan jelent; a 31. fejezetben hevesen bizonygatja saját ártatlanságát, azt állítva, hogy mentes számtalan vétektől. A vétkeket hosszú listában (5-37.v.) sorolja fel; végül pedig szomorú hangon fellebbez Istenhez, hogy hallgassa meg és tegyen ügyében igazságot.

29,12 Logikusabb lenne a gondolatmenet, ha ezek a versek a 10. vers után következnének.

Előző fejezet Következő fejezet