17

¹Júda bűne vasvesszővel van felírva,
gyémántheggyel van rávésve
szívük táblájára
és oltáraik szarvaira,

²hogy fiaik megemlékezzenek oltáraikról
és oszlopaikról a zöldellő fák mellett,
a magas halmokon,

³a vidék hegyein.
»Vagyonodat, összes kincsedet
prédául adom,
magaslataidat a vétek miatt,
minden határodban.

⁴Elszakadsz örökségedtől,
amelyet neked adtam,
és ellenségeid szolgájává teszlek
abban az országban, melyet nem ismersz;
mert lángra lobbantottátok haragomat,
örökké égni fog!«

⁵Így szól az Úr:
»Átkozott az ember, aki emberben bízik
és testet tesz támaszává,
de az Úrtól eltávozik szíve!

⁶Olyan lesz, mint a tamariszk a pusztában:
nem látja, ha valami jó jön;
kiaszott vidéken lakik a sivatagban,
szikes és lakatlan földön.

⁷Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik,
és az Úr lesz bizodalma!

⁸Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa,
mely a folyóhoz ereszti gyökereit:
nem fél, ha jön a hőség,
lombja zöldellni fog;
száraz esztendőben sem aggódik,
és nem szűnik meg gyümölcsöt teremni.

⁹Csalárdabb a szív mindennél, és gyógyíthatatlan;
ki ismeri azt?

¹⁰Én, az Úr, kikutatom a szívet,
megvizsgálom a veséket,
hogy megfizessek kinek-kinek az útja szerint,
cselekedeteinek gyümölcse szerint.

¹¹Mint a fogolymadár, mely kotlik, bár nem tojt,
olyan, aki gazdagságot szerez, de nem törvényesen.
Napjai közepén itt kell hagynia,
és a végén bolonddá lesz.«

¹²Dicsőség Trónja, Fenséges kezdettől fogva,
szentélyünk Helye!

¹³Izrael reménysége, Uram!
Akik elhagynak téged,
mind megszégyenülnek;
a tőled elpártolókat a porba írják,
mert elhagyták az élő vizek forrását, az Urat.

¹⁴Gyógyíts meg engem, Uram, és meggyógyulok,
szabadíts meg engem, és megszabadulok,
mert dicsőségem te vagy!

¹⁵Íme, ők azt mondják nekem:
»Hol van az Úr igéje? Jöjjön hát!«

¹⁶De én nem sürgettelek a rosszra téged,
és a végzetes napot nem kívántam, te tudod.
Ami kijött az ajkamon,
színed előtt volt.

¹⁷Ne légy nekem rettegésemre;
menedékem te vagy a baj napján!

¹⁸Szégyenüljenek meg üldözőim,
de ne szégyenüljek meg én!
Rettegjenek ők, de ne rettegjek én!
Hozd el rájuk a baj napját,
és kétszeres töréssel törd össze őket!

¹⁹Így szólt hozzám az Úr: »Menj, és állj a nép fiainak kapujába, amelyen bemennek Júda királyai, s amelyen kijönnek, és Jeruzsálem minden kapujába! ²⁰Mondd nekik: Halljátok az Úr igéjét, Júda királyai, egész Júda és Jeruzsálem minden lakója, akik bementek ezeken a kapukon! ²¹Így szól az Úr: Vigyázzatok magatokra, ne hordjatok terhet szombat napján, és ne vigyétek be Jeruzsálem kapuin! ²²Ne is hozzatok ki terhet házaitokból szombat napján, és semmiféle munkát ne végezzetek! Szenteljétek meg a szombat napját, amint megparancsoltam atyáitoknak! ²³De nem hallgatták meg, és nem hajtották ide fülüket, hanem megkeményítették nyakukat, hogy ne hallják és ne fogadják meg az intelmet. ²⁴De ha valóban hallgatni fogtok rám – mondja az Úr –, és nem visztek be terhet ennek a városnak kapuin szombat napján, hanem megszentelitek a szombat napját, úgyhogy nem végeztek azon semmiféle munkát, akkor majd az történik, ²⁵hogy ennek a városnak kapuin királyok és fejedelmek mennek be, akik Dávid trónján ülnek, kocsikon és lovakon járnak, ők maguk és fejedelmeik, Júda férfiai és Jeruzsálem lakói; s lakott lesz ez a város örökké. ²⁶Eljönnek majd Júda városaiból és Jeruzsálem környékéről, Benjamin földjéről és az alföldről, a hegyvidékről és a délvidékről, akik égő-, véres- és ételáldozatot meg tömjént hoznak, és akik hálaáldozatot hoznak az Úr házába. ²⁷Ha azonban nem hallgattok rám, és nem szentelitek meg a szombat napját, hanem terhet hordtok, és bementek Jeruzsálem kapuin szombat napján, akkor tüzet gyújtok kapuiban, mely megemészti Jeruzsálem palotáit, és nem alszik ki.«

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet