Keresés a Bibliában

Jób helyzete reménytelen

14 1Az asszony szülötte, az ember,
rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal: 2mint a virág, kinyílik és elhervad,
eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása. 3Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet,
és perbe szállj vele? 4Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává?
Nemde te, az Egyedülvaló! 5Rövidek az ember napjai,
és hónapjai száma tenálad van;
határt szabtál neki, amelyet át nem hághat. 6Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen,
míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé. 7Mert van ugyan reménye a fának:
ha ki is vágják, újra sarjadzik,
és ágai kihajtanak; 8ha meg is avul gyökere a földben,
ha el is hal törzsöke a porban, 9már a víznek szagától is kifakad,
és ágat hajt, mint amikor kiültették; 10az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik
és elpusztul – ugyan hol van? 11Kiapadhat a víz a tengerből,
elapadhat a Folyó és kiszáradhat, 12de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé,
az ég enyészetéig fel nem ébred,
és fel nem kel álmából. 13Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban,
és elrejtenél, amíg el nem ül haragod!
Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel! 14Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét?
Akkor katonasorom minden napján várnám,
hogy eljöjjön leváltásom. 15Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad,
s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának. 16Te akkor megszámlálnád lépteimet,
de nem néznéd vétkeimet; 17bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének,
és betakarnád vétkemet. 18De a hegy, ha beomlik, szétesik,
s a szikla elszakad a helyétől; 19a köveket a víz elkoptatja,
s az ár a törmeléket lassankint elmossa;
épp így teszed tönkre az ember reményét. 20Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre;
elváltoztatod arcát, és elbocsátod. 21Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla,
és ha lenézik őket, nem veszi észre; 22csak magában fájdítja testét – amíg él –,
és lelke önmagán kesereg.«

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet


Facebook Twitter Google+ QR-kód PDF