Keresés a Bibliában

20 1Abban az esztendőben, amikor Asdódhoz érkezett a fővezér, akit Szárgon, Asszíria királya küldött, és ostrom alá vette Asdódot, s elfoglalta, 2abban az időben így szólt az Úr Izajás, Ámosz fia által: »Menj, oldd le a zsákruhát derekadról, és sarudat húzd le lábadról!« Ő így is tett, mezítelenül és mezítláb járt. 3Akkor így szólt az Úr: »Amint szolgám, Izajás, mezítelenül és mezítláb járt három évig jelként és jelképként Egyiptom és Etiópia számára, 4úgy hajtja el majd Asszíria királya Egyiptom foglyait és Etiópia száműzöttjeit, ifjakat és öregeket, mezítelenül és mezítláb, csupasz üleppel, Egyiptom szégyenére. 5Akkor megrémülnek, és mindenki kiábrándul Etiópiából, melyben reménykedett, és Egyiptomból, amellyel kérkedett. 6Így szólnak e partvidék lakói azon a napon: ‘Íme, így jártak azok, akikben reménykedtünk, akikhez segítségért szaladtunk, hogy megszabaduljunk Asszíria királyától; akkor hogyan menekülhetnénk meg mi?’«

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

20,1 A próféta ruha nélkül jár, mint ahogyan majd az asszírok által deportált egyiptomiak fognak. Velük szövetségre lépni esztelenség. Asdód, a filiszteus város Kr. e. 711-ben esett el.

Előző fejezet Következő fejezet