Keresés a Bibliában

4 1Mondom pedig: Amíg az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, bár mindennek ura, 2hanem gyámok és gondviselők alatt van az apjától előre meghatározott időig. 3Így mi is, amíg kiskorúak voltunk, a világ elemeinek szolgasága alatt voltunk. 4De amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és a törvény alattvalója lett, 5hogy azokat, akik a törvény alatt voltak, megváltsa, és elnyerjük a fogadott fiúságot. 6Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét szívünkbe, aki azt kiáltja: »Abba, Atya!« 7Tehát többé nem vagy már szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, akkor örökös is az Isten által.

KNB SZIT STL BD RUF KG