4 ¹Én, Nebukadnezár, nyugodtan éltem házamban és vidáman a palotámban. ²De álmot láttam, s az megijesztett, nyugvóhelyemen támadt gondolataim és a fejem látomásai megzavartak engem. ³Ezért megparancsoltam, hogy hozzák elém Babilon valamennyi bölcsét, hogy mondják meg nekem az álom jelentését. ⁴Be is jöttek a jósok, a bűbájosok, a káldeaiak meg a jövendőmondók, és én elmondtam előttük az álmot, de jelentését nem tudták megmondani nekem. ⁵Végül színem elé járult egyik társuk, Dániel, akit az én Istenem nevéhez hasonlóan Baltazárnak hívnak, és akiben a szent istenek lelke van. Elmondtam előtte az álmot: ⁶»Baltazár, te a jósok legkiválóbbja, mivel tudom, hogy benned a szent istenek lelke van, és semmiféle titok sem megfejthetetlen előtted, halld a látomást, amit álmomban láttam, és mondd meg a jelentését. ⁷Fejem a következőket látta nyugvóhelyemen: Azt láttam, hogy íme, egy igen magas fa áll a föld közepén.

⁸Nagy és erős fa volt,
a teteje az égig ért,
és látható volt az egész föld határáig.

⁹Lombja igen szép volt,
gyümölcse szerfölött sok,
és volt rajta eledel minden lény számára;
alatta jószágok és vadállatok tanyáztak,
ágai közt az ég madarai röpdöstek,
és róla táplálkozott minden élőlény.

¹⁰Láttam továbbá nyugvóhelyemen, fejem látomásában,
hogy íme, egy szent őr száll le az égből,

¹¹hangosan kiált, és mondja:
‘Vágjátok ki a fát és vágjátok le ágait,
verjétek le lombját és szórjátok szét gyümölcseit,
meneküljenek el alóla a vadállatok, és ágai közül a madarak.

¹²Gyökereinek törzsökét azonban hagyjátok meg a földben,
vas- és rézbilincsbe verve kinn a füvön;
öntözze az ég harmata,
s a vadállatokkal legyen része a föld füvében.

¹³A szíve vetkőzzék ki emberi mivoltából,
és állati szívet adjanak neki,
és hét idő múljék el fölötte.

¹⁴Ez az őrök határozott végzése,
és ez a szentek szava és kívánsága,
amíg megismerik az élők,
hogy a Fölséges uralkodik az emberek országán,
és annak adhatja, akinek akarja,
s akár a legalacsonyabb rendű embert is föléje állíthatja.’

¹⁵Ezt az álmot láttam én, Nebukadnezár király. Te tehát, Baltazár, mondd meg hamar a jelentését, mert országomnak egyik bölcse sem tudja megmondani nekem a megfejtését; te azonban meg tudod mondani, mert a szent istenek szelleme van benned.«
¹⁶Erre Dániel, akit Baltazárnak neveztek, közel egy óráig csendesen gondolataiba merült, és gondolatai megrémítették őt. Megszólalt azonban a király és azt mondta: »Baltazár, ne rémítsen meg téged az álom és a jelentése!« Azt felelte erre Baltazár: »Uram, bárcsak szólna az álom azoknak, akik gyűlölnek téged, és jelentése azoknak, akik ellenségeid! ¹⁷Az a magas és hatalmas fa, amelyet láttál, amelynek teteje az égig ér, amely az egész földön látható, ¹⁸melynek ágai igen szépek és gyümölcse nagyon sok, amelyen étel van minden lény számára, amely alatt a mező vadjai tanyáznak és ágai közt az ég madarai laknak: ¹⁹te vagy, király! Te naggyá és hatalmassá lettél; nagyságod megnövekedett és eljutott az égig, és hatalmad az egész föld határáig. ²⁰Hogy pedig a király egy szent őrt látott leszállni az égből, aki így szólt: ‘Vágjátok ki a fát és pusztítsátok el, gyökereinek törzsökét azonban hagyjátok a földben, verjétek vas- és rézbilincsekbe kinn a füvön, hintse meg az ég harmata, s a vadállatokkal legyen étele, míg hét idő el nem múlik felette,’ – ²¹ez azt jelenti, ami a Fölséges határozatából uramra, királyomra következik: ²²kiűznek téged az emberek közül, és a jószágok meg a vadállatok közt lesz lakóhelyed; füvet eszel, mint az ökör, és az ég harmata öntöz meg téged, és hét idő múlik el feletted, amíg megérted, hogy a Fölséges uralkodik az emberek országán, és annak adhatja, akinek akarja. ²³Mivel azonban az volt a parancs, hogy hagyják meg annak – vagyis a fának – a gyökerét: országod megmarad számodra, ha elismered az ég hatalmát. ²⁴Ezért, király, legyen tetszésedre az én tanácsom: váltsd meg alamizsnával bűneidet és a szegények iránt való irgalommal gonoszságaidat; akkor talán Ő megbocsátja vétkeidet.«
²⁵Mindez be is következett Nebukadnezár királyon. ²⁶Tizenkét hónap múlva babiloni palotájában sétált, ²⁷és azt mondta a király: »Ugye ez az a nagy Babilon, amelyet erőm hatalmában és dicsőségem ragyogtatására én építettem ki országom székhelyévé?« ²⁸Még a király szájában volt a szó, amikor szózat hangzott alá az égből: »Mondom neked, Nebukadnezár király: királyi hatalmad megszűnik, ²⁹kivetnek az emberek közül, s jószágok és vadállatok közt lesz lakásod; füvet eszel majd, mint az ökör, és hét idő múlik el feletted, amíg megérted, hogy a Fölséges uralkodik az emberek országán, és annak adhatja, akinek akarja.« ³⁰Ugyanabban az órában beteljesedett a beszéd Nebukadnezáron: kivetették az emberek közül, füvet evett, mint az ökör, és az ég harmata öntözte testét, míg a szőre olyanná nem nőtt, mint a sas tolla, és körme, mint a madarak karma.

³¹»Az idő elmúltával azonban én, Nebukadnezár, fölemeltem szememet az égre, és visszanyertem értelmemet. Erre áldottam a Fölségest, és dicsőítettem és magasztaltam az örökké Élőt,
mert az ő hatalma örök hatalom,
és országa nemzedékről nemzedékre fennmarad.

³²Vele szemben a föld minden lakója olyan, mint a semmi,
mert ő akarata szerint jár el
az égi hatalmakkal és a föld lakóival,
és nincs senki sem, aki kezének ellenállhatna.
s azt mondhatná neki: ‘Miért tetted ezt?’

³³Ugyanabban az időben értelmem visszatért hozzám, és visszajutottam királyi hatalmam dicsőségébe és fényébe; visszanyertem alakomat, és főembereim meg hivatalnokaim felkerestek engem, visszahelyeztek királyságomba, és még nagyobb dicsőségre jutottam. ³⁴Ezért most én, Nebukadnezár, dicsérem, magasztalom és dicsőítem az ég királyát, mert minden cselekedete igaz és útjai igazságosak, és azokat, akik kevélységben járnak, meg tudja alázni.«

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet