17

¹Mivel kifürkészhetetlenek a te ítéleteid, Uram,
és kimondhatatlanok igéid,
azért estek tévedésbe a bárdolatlan lelkek.

²Amíg ugyanis azt hitték a gonoszok,
hogy elnyomhatják a szent népet,
a sötétség és a hosszú éjjel bilincsei megkötözték őket,
úgyhogy tető alá zárva,
s az örök gondviseléstől számkivetve feküdtek.

³Amíg azt hitték, hogy titkos bűneik mellett,
a feledés sötét leple alatt rejtve lehetnek,
elszéledtek, iszonyúan megdöbbentek,
és szörnyű ámulatukban megzavarodtak.

⁴Még az őket befogadó zugban sem szabadultak a félelemtől,
mert rettenetes zaj háborgatta őket,
komor alakok jelentek meg előttük
és félemlítették meg őket.

⁵Semmiféle tűznek sem volt számukra elegendő világító ereje,
de a csillagok lobogó fénye sem tudta e komor éjjelt beragyogni.

⁶De hirtelen kigyúlt félelmes lángok jelentek meg nekik,
és a soha nem látott jelenségtől megriadva,
a látottakat a valónál rosszabbnak gondolták.

⁷A bűvészek szemfényvesztése is kudarcot vallott,
és csúfosan végződött a bölcsességgel való kérkedés próbája.

⁸Akik ugyanis fogadkoztak,
hogy kiűznek a beteg lélekből félelmet, nyugtalanságot,
maguk is nevetséges aggódás betegei lettek,

⁹mert akkor is, amikor nem ijesztette őket semmi rémség,
ha mellettük állatok szaladtak vagy kígyók sziszegtek,
megborzadtak, és remegve majdhogy ki nem múltak.
Még a levegőbe sem mertek tekinteni,
holott azt sehogysem lehet elkerülni.

¹⁰Mivel ugyanis a gonoszság gyáva,
tanúsítja azt is, hogy elítélik,
és kegyetlen dolgokat vár mindig
a zaklatott lelkiismeret.

¹¹A félelem ugyanis nem egyéb,
mint a segítség gondolatának feladása.

¹²Minél gyengébb tehát belül a remény,
annál kínosabbnak érzik
a bizonytalanságot a csapás forrása felől.

¹³Azokat pedig, akik az alélt éjjelen,
amely az alvilág mélységes fenekéről jött elő,
egyazon álomba merülten feküdtek,

¹⁴hol rémes kísértetek űzték,
hol pedig a lélek kábultságában ernyedtek,
mert hirtelen, váratlan félelem jött rájuk.

¹⁵Így aztán, ha valaki leroskadt közülük,
fogollyá lett, vasbilincs nélkül is börtönbe zárva.

¹⁶Akit meglepett, akár földműves volt,
akár pásztor vagy mezei munkás,
el nem kerülhető kényszerbe jutott,

¹⁷mert mindannyiukat egyazon sötétség bilincsei fogták.
Akár suhogó szél volt az,
akár sűrű lombú csalitból hangzott szépcsengésű madárszó,
akár sebesen iramló víznek moraja,

¹⁸akár aláhulló sziklák hatalmas robaja,
akár ugrándozó állatok láthatatlan futása,
vagy ordító vadállatok üvöltése,
akár pedig a magas hegyekről verődő visszhang:
mind megfélemlítette s megdermesztette őket.

¹⁹Mert az egész földkerekség tündöklő fényben úszott,
és fennakadás nélkül élhetett a munkának,

²⁰csak őrájuk borult a terhes éjjel,
a rájuk váró sötétség képe.
De a sötétségnél is inkább terhükre voltak önmaguknak.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet