Keresés a Bibliában

3Semmiképp se ámítson el titeket senki, mert előbb az elpártolásnak kell bekövetkeznie, és meg kell jelennie a bűn emberének, a kárhozat fiának, 4aki ellenszegül, és önmagát föléje helyezi mindannak, amit Istennek vagy isteni tiszteletre méltónak nevezünk, beül Isten templomába, és úgy mutogatja magát, mintha Isten volna.
5Nem emlékeztek rá, hogy amikor még nálatok voltam, megmondtam ezt nektek? 6És azt is tudjátok, mi tartja vissza most, amíg meg nem jelenik majd a maga idejében. 7A gonoszság titka ugyanis már munkálkodik, csakhogy azt, aki most még visszatartja, előbb el kell távolítani az útból.
8Akkor majd megjelenik az a gonosz, akit az Úr Jézus elpusztít szájának leheletével, és megsemmisít eljövetelének fényességével. (Iz 11,4) 9Az érkezését pedig – a sátán hatalmából – mindenféle hamis erőmegnyilvánulás, jel és csoda kíséri, 10és mindenféle csábítás a gonoszságra, azok vesztére, akik elkárhoznak, mert nem fogadták be az igazság szeretetét, hogy üdvözüljenek. 11Ezért bocsátja rájuk Isten a megtévesztés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak, 12és ítélet alá essenek mindannyian, akik nem hittek az igazságnak, hanem beleegyeztek a gonoszságba.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

2,3 Ma már nehéz megértenünk ezt a részt, mert olyan korábbi tanításra hivatkozik, amelyet mi nem ismerünk, emellett olyan végidei képeket és kifejezéseket használ, amelyek jelentése számunkra nem világos, ráadásul mindez prófétai beszéd is. A lényeg azonban érthető: Pál hangsúlyozza, hogy Jézus eljövetele még nincs közel, mert a közeledtét jelző jelek még nem láthatók a világban.