Keresés a Bibliában

Dávid meggyászolja Absalomot

19 1Elszomorodott erre a király, felment a kapu felett levő terembe és sírt, s ezt mondogatta járva-kelve: »Én fiam, Absalom! Absalom, én fiam, bárcsak én haltam volna meg helyetted, Absalom, én fiam, én fiam Absalom!« 2Hírül vitték erre Joábnak, hogy a király siratja és gyászolja fiát. 3Gyászra fordult erre a győzelem azon a napon az egész nép számára, mert hallotta a nép azon a napon, hogy beszélik: »Bánkódik a király a fián.« – 4Úgy lopakodott be a nép azon a napon a városba, mint ahogy a harcból meghátráló s megfutamodó nép szokott belopakodni. 5A király pedig beburkolta fejét, s fennszóval egyre azt kiáltotta: »Én fiam, Absalom, Absalom, én fiam, én fiam!« 6Bement erre Joáb a királyhoz a házba és azt mondta: »Megszégyenítetted ma mindazoknak a szolgáidnak az arcát, akik megszabadították a te életedet, s fiaid s lányaid életét és feleségeidnek s mellékfeleségeidnek életét. 7Szeretetet tanúsítasz azok iránt, akik gyűlölnek téged, s gyűlölettel illeted azokat, akik szeretnek téged, s ma megmutattad, hogy nem törődsz vezéreiddel s szolgáiddal, s most valóban látom, hogy az tetszene neked, ha Absalom élne, s mi mindnyájan meghaltunk volna. 8De most aztán kelj fel és jöjj ki és szólj szolgáidnak és szolgáltass elégtételt nekik, mert esküszöm neked az Úrra, hogyha ki nem jössz, senki sem marad ez éjjel veled, s ez rosszabb lesz számodra, mint mindaz a baj, amely ifjúságodtól kezdve mostanig ért téged.«

Dávid visszatér Jeruzsálembe

9Felkelt tehát a király, s leült a kapuba, s hírül adták az egész népnek, hogy a király a kapuban ül, s elvonult az egész sokaság a király előtt.
Miután Izrael a sátraiba futott, 10versengett a nép Izrael valamennyi törzsében, s azt mondta: »A király szabadított meg minket ellenségeink kezéből, ő szabadított meg minket a filiszteusok kezéből, s most elmenekült e földről Absalom miatt. 11Absalom pedig, akit felkentünk magunk fölé, meghalt a hadban. Meddig vesztegeltek, s meddig nem hozzátok vissza a királyt?« 12Dávid király pedig elküldött Szádokhoz és Abjatárhoz, a papokhoz, s ezt üzente: »Szóljatok Júda véneihez, s mondjátok: Miért jönnétek utolsóknak visszahozni a királyt a házába? – Egész Izrael beszéde eljutott ugyanis a király házába. – 13Ti az én testvéreim, ti az én csontom s húsom vagytok, miért hoznátok vissza ti utolsóknak a királyt? 14Amászának pedig mondjátok: Nemdeaz én csontom s az én húsom vagy? Büntessen engem az Úr most és mindenkor, ha nem te leszel a sereg fővezére előttem minden időben Joáb helyett.« 15Ezzel úgy megnyerte Júda valamennyi emberének szívét, mint egy emberét. El is küldtek a királyhoz és üzenték: »Térj vissza valamennyi szolgáddal együtt!« 16Visszatért tehát a király, s eljutott a Jordánhoz. Közben egész Júda Gilgálba érkezett, hogy a király elé menjen, és áthozza őt a Jordánon. 17Júda embereivel Szemei, a Bahurimból való Gerának, Jemini fiának a fia is sietve lement Dávid király elé 18ezer Benjaminból való emberrel. Szíba, Saul házának legénye s annak tizenöt fia és húsz szolgája is vele volt. Mindezek berohantak a Jordánba és szemben a királlyal 19átkeltek a gázlón, hogy áthozzák a király házanépét és rendelkezésére bocsássák magukat. Amikor aztán ő már átkelt a Jordánon, Szemei, Gera fia, leborult a király előtt 20és azt mondta neki: »Ne ródd fel nekem, uram, gonoszságomat, s ne emlékezz meg arról, hogy szolgád vétkezett ellened azon a napon, amelyen te, uram király, Jeruzsálemből kijöttél, s ne vedd azt, ó király, szívedre. 21Elismerem ugyanis én, a te szolgád, vétkemet, s éppen azért jelentem meg és jöttem le ma elsőnek József egész házából az én uram, a király elé.« 22Megszólalt erre Abizáj, Száruja fia és azt mondta: »Vajon e szavak fejében most már nem fogják megölni Szemeit azért, hogy megátkozta az Úr felkentjét?« 23Azt mondta erre Dávid: »Mi közöm hozzátok, Száruja fiai! Mit sátánkodtok ma ellenem? Hát ma öljenek meg valakit Izraelben? Avagy nem tudom-e, hogy ma lettem Izrael királya?« 24Majd azt mondta a király Szemeinek: »Nem halsz meg« – és megesküdött neki. 25Meribbaál, Saul fia is lement a király elé. Lábát nem mosta meg, szakállát nem nyírta meg, ruháját nem mosta ki attól a naptól kezdve, hogy a király eltávozott, mindaddig a napig, amíg békességben vissza nem tért. 26Amikor aztán Jeruzsálem a király elé járult, azt mondta neki a király: »Miért nem jöttél velem, Meribbaál?« 27Ő felelt és azt mondta: »Uram király, szolgám cserbenhagyott engem. Én, szolgád, azt mondtam neki, hogy nyergelje meg nekem a szamarat, s felülök és elmegyek a királlyal, mert hogy sánta vagyok, én, a te szolgád. 28Sőt be is vádolt engem, szolgádat nálad, uramnál, a királynál, de te, uram, olyan vagy, mint az Isten angyala: tégy, ami neked tetszik. 29Hiszen apám háza nem volt másra méltó, mint a halálra az én uram a király előtt, s te mégis asztalod vendégei közé helyeztél engem, szolgádat. Mi igazságos panaszom lehetne tehát, s mi jajszót intézhetnék még a királyhoz?« 30Azt mondta erre a király: »Mit beszélnél tovább! Áll, amit mondok: Te és Szíba osztozzatok meg a birtokon.« 31Meribbaál erre azt felelte a királynak: »Elveheti akár az egészet, csakhogy békességben visszatért uram, a király a házába!« 32Lejött a gileádi Barzilláj is Rógelimből, s átkelt a Jordánon a királlyal, s kész volt a folyón túl is követni őt. 33A gileádi Barzilláj igen öreg ember, vagyis nyolcvanesztendős volt, és ő látta el a királyt élelemmel, amikor Mahanaimban tartózkodott; nagyon gazdag ember volt ugyanis. 34Azt mondta tehát a király Barzillájnak: »Jöjj velem, hogy gondtalanul pihenj nálam Jeruzsálemben.« 35Azt mondta erre Barzilláj a királynak: »Mennyi az én életem esztendeinek napja, hogy felmenjek a királlyal Jeruzsálembe? 36Nyolcvan esztendős vagyok ma: meg tudják-e még különböztetni érzékeim az édeset s a keserűt, gyönyörűséget szerezhet-e még szolgádnak az étel és az ital, hallgathatom-e még az énekesek s az énekesnők szavát? Miért legyen szolgád uramnak, a királynak terhére? 37Csak egy kicsit megyek majd még veled én, a te szolgád tovább a Jordántól: azt nem kell nekem így viszonoznod! 38Hadd térjek csak, kérlek, vissza én, a te szolgád, s hadd haljak meg a magam városában, s hadd temessenek apám s anyám sírja mellé. Itt van azonban szolgád, Kámaám, ő menjen el veled, uram király, s tégy vele, amit jónak látsz.« 39Azt mondta erre neki a király: »Jöjjön el tehát velem Kámaám, s én azt teszem vele, ami neked tetszik, s te mindazt, amit kívánsz tőlem, megnyered.« 40Amikor aztán átkelt az egész nép s a király a Jordánon, megcsókolta a király Barzillájt, megáldotta, s az visszatért lakóhelyére. 41Majd átvonult a király s vele Kámaám Gilgálba. A királyt Júda egész népe hozta át, Izrael népének azonban csak a fele volt ott. 42Felsereglettek ezért Izrael emberei mindnyájan a királyhoz, s azt mondták neki: »Miért loptak el téged testvéreink, Júda emberei, s miért hozták át ők a királyt és házanépét s vele Dávid minden emberét a Jordánon?« 43Erre Júda valamennyi embere azt felelte Izrael embereinek: »Mert hozzánk közelebb áll a király! Miért haragszol ezért? Ettünk-e érte valamit a királyéból, vagy kaptunk-e érte ajándékot?« 44Így feleltek erre Izrael emberei Júda embereinek: »Tíz résszel nagyobb vagyok én a király előtt, s inkább hozzám tartozik Dávid, mint tehozzád: miért követted el rajtam ezt a méltatlanságot? Miért nem nekem üzentek először, hogy hozzam vissza királyomat?« Júda emberei erre még keményebben feleltek Izrael embereinél.

KNB SZIT BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet


Facebook Twitter Google+ QR-kód PDF