Keresés a Bibliában

16 1Amikor aztán Dávid egy kissé túljutott a hegy tetején, eléje került Szíba, Meribbaál legénye két szamárral, amelyet kétszáz kenyér, száz kötés aszú szőlő, száz csomó füge és egy tömlő bor terhelt. 2Azt mondta ekkor a király Szíbának: »Mire valók ezek?« Szíba erre azt felelte: »A szamarak a király háznépe számára, hogy rájuk üljenek, a kenyér és a füge legényeid számára, hogy megegyék, a bor pedig, hogy igyék, aki kimerül a pusztában.« 3Azt mondta erre a király: »Hol van urad fia?« Szíba erre azt felelte a királynak: »Ő Jeruzsálemben maradt, mert azt mondja: ‘Ma adja vissza nekem Izrael háza apám királyságát.’« 4Ekkor a király azt mondta Szíbának: »Legyen a tied mindaz, ami eddig Meribbaálé volt.« Szíba erre így szólt: »Kérlek, hadd találjak kegyelmet előtted, uram király!« 5Amikor aztán Dávid király Bahurimig jutott, íme, kijött onnan egy ember, aki Saul házának nemzetségéből való volt, név szerint Szemei, Gera fia, s amint kijött, jártában egyre átkozta, 6s kövekkel hajigálta Dávidot s Dávid király minden szolgáját, pedig az egész nép és valamennyi harcos ott haladt a király jobbján és balján. 7Így szólt Szemei, amikor a királyt átkozta: »Eredj, eredj te vérszopó ember, Béliál fia! 8Megtorolta rajtad az Úr Saul házának minden vérét, hogy elfoglaltad királyságát és Absalomnak, a fiadnak a kezébe adta az Úr a királyságot, s téged, íme, szorongatnak bajaid, mert vérszopó ember vagy.« 9Azt mondta ekkor Abizáj, Száruja fia a királynak: »Mit átkozza ez a holt eb uramat, a királyt? Elmegyek, s fejét veszem.« 10Ám a király azt mondta: »Mi közöm hozzátok, Száruja fiai? Hagyjátok, hadd átkozzon, hiszen az Úr parancsolta neki, hogy átkozza Dávidot, s azért ki merné kérdezni, hogy ‘miért cselekszik így.’« 11Majd azt mondta a király Abizájnak s minden szolgájának: »Íme, saját fiam, aki az én ágyékomból származott, tör életemre: mennyivel inkább tehát Jemini fia? Hagyjátok, hadd átkozzon az Úr parancsa szerint, 12hátha megtekinti az Úr nyomorúságomat, s jóval fizet nekem az Úr e mai átokért.« 13Tovább ment tehát Dávid, s vele társai az úton, Szemei pedig a hegygerinc oldalán, vele szemben haladt, s közben átkozódott, köveket hajigált és földet hányt feléje. 14Így érkezett meg a király, és vele az egész nép, fáradtan, s ott megpihentek.

Absalom Jeruzsálemben

15Közben Absalom és egész népe bevonult Jeruzsálembe és Ahitófel is vele. 16Amikor aztán az aráki Húszáj, Dávid barátja bement Absalomhoz, így szólt hozzá: »Üdvözlégy király, üdvözlégy király!« 17Absalom erre megkérdezte tőle: »Hát ez a szereteted barátod iránt? Miért nem mentél el barátoddal?« 18Húszáj erre azt felelte Absalomnak: »Hogyne! Én azé leszek, akit az Úr, s ez az egész nép és egész Izrael választott, s azzal maradok. 19De meg hogy erről is beszéljek, hát kinek fogok szolgálni? Nem a király fiának-e? Amint apádnak engedelmeskedtem, úgy fogok engedelmeskedni neked is.« 20Azt mondta aztán Absalom Ahitófelnek: »Tartsatok tanácsot, mit cselekedjünk.« 21Azt mondta erre Ahitófel Absalomnak: »Menj be apád mellékfeleségeihez, akiket itt hagyott a ház őrzésére, hogy ha meghallja egész Izrael, hogy meggyaláztad apádat, megerősödjék melletted keze.« 22Sátrat ütöttek tehát Absalomnak a tetőn, s ő bement apja mellékfeleségeihez egész Izrael láttára. 23Ahitófel tanácsát ugyanis, amelyet azokban a napokban adott, annyira becsülték, mintha Istentől kértek volna tanácsot. Így becsülték Ahitófel minden tanácsát, akkor is, amikor Dáviddal tartott, akkor is, amikor Absalommal volt.
17 1Majd azt mondta Ahitófel Absalomnak: »Kiválasztok magamnak tizenkétezer embert és felkerekedem és még ez éjjel üldözőbe veszem Dávidot, 2és rárontok (ő bizonnyal fáradt s erőtlen kezű), s megverem, s ha megfutamodott az egész nép, amely vele van, megölöm a magára maradt királyt, 3s úgy visszatérítem az egész népet, mint ahogy egy ember szokott visszatérni – hiszen te csak egy embert üldözöl –, s akkor az egész nép békességben lesz.« 4Beszéde tetszett is Absalomnak s Izrael valamennyi vénének. 5Ekkor Absalom azt mondta: »Hívjátok ide az aráki Húszájt, őt is hallgassuk meg, mit mond!« 6Amikor aztán Húszáj eljött Absalomhoz, azt mondta neki Absalom: »Ezt és ezt mondta Ahitófel. Megtegyük-e vagy sem, mit tanácsolsz?« 7Azt mondta erre Húszáj: »Nem jó tanács az, amelyet Ahitófel ezúttal adott.« 8Majd folytatta Húszáj: »Te tudod, hogy apád s a vele levő emberek igen vitézek, s olyan elkeseredett szívűek, mint a nőstény medve, amikor kölykei elrablása miatt dühöng az erdőn. Apád azonban harcban jártas ember, s nem fog vesztegelni a néppel. 9Hátha éppen a barlangokban lappang, vagy valamely más helyen, ahol éppen akar, s ha mindjárt kezdetben elesnek egy páran embereink közül, meghallja, aki meghallja, s azt fogja mondani: ‘Vereség érte azt a népet, amely Absalomot követte,’ 10s akkor a félelem csüggedtté teszi még a legvitézebb embert is, akinek szíve olyan, mint az oroszláné: mert Izrael egész népe tudja, hogy apád vitéz és bátrak mindazok, akik vele vannak. 11Én azért ezt tartom helyes tanácsnak: Gyűljön hozzád egész Izrael, Dántól Beersebáig, olyan nagy számban, mint a tenger fövenye és te magad állj közéjük. 12Aztán üssünk rajta azon a helyen, ahol éppen található lesz, és lepjük el, mint ahogy a harmat szokta ellepni a földet, s ne hagyjunk meg azokból az emberekből, akik vele vannak, egyetlenegyet se. 13Ha pedig valamely városba húzódik, akkor vegye körül egész Izrael azt a várost kötelekkel, s húzzuk be a patakba, úgy hogy még egy kavicsot se lehessen találni belőle.« 14Azt mondta erre Absalom és Izrael valamennyi embere: »Jobb az aráki Húszáj tanácsa Ahitófel tanácsánál!« – Ahitófel hasznos tanácsa azonban az Úr rendeléséből hiúsult meg, hogy így az Úr bajt hozzon Absalomra. 15Azt mondta ekkor Húszáj Szádoknak és Abjatárnak, a papoknak: »Ezt és ezt tanácsolta Ahitófel Absalomnak és Izrael véneinek, én pedig ezt és ezt a tanácsot adtam. 16Most tehát küldjetek el hamar, s értesítsétek Dávidot, s mondjátok: ‘Ne vesztegelj ezen az éjszakán a puszta mezején, hanem kelj át késedelem nélkül a Jordánon, hogy el ne nyelje a veszedelem a királyt s az egész népet, amely vele van.’« 17Jonatán és Ahimaász a Rógel forrásnál álltak. Odament tehát a szolgáló, s elmondta nekik a dolgot, s ők elindultak, hogy közöljék a hírt Dávid királlyal. Ők ugyanis nem mutatkozhattak, s nem mehettek be a városba. 18Ám egy legény meglátta őket, s értesítette Absalomot. Erre ők meggyorsították járásukat, s Bahurimban bementek egy ember házába. Ennek volt az udvarán egy kútja, s ők abba leszálltak, 19az asszony pedig vett egy takarót, s ráterítette a kút szájára, mintha darált árpát szárítana, s így nem lehetett észrevenni semmit sem. 20Amikor aztán Absalom szolgái bementek a házba, s azt mondták az asszonynak: »Hol van Ahimaász és Jonatán?« Az asszony azt felelte: »Sietve átkeltek, éppen csak egy kis vizet ittak.« Erre azok, akik keresték őket, mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe. 21Amikor aztán elmentek, ők feljöttek a kútból. Elmentek, és jelentették Dávid királynak: »Induljatok el és keljetek át gyorsan a folyón, mert ezt és ezt tanácsolta ellenetek Ahitófel.« 22Felkerekedett erre Dávid s az egész vele levő nép, s mire megvirradt, átkeltek a Jordánon, és senki sem maradt, aki át nem kelt volna a folyón. 23Amikor aztán Ahitófel látta, hogy nem hajtották végre tanácsát, megnyergelte szamarát, felkerekedett, hazament városába, intézkedett háza felől és felakasztotta magát. Meg is halt és eltemették apja sírjába.

Dávid felkészül a harcra

24Dávid Mahanaimba ment. Erre Absalom s vele Izraelnek minden embere is átkelt a Jordánon. 25Absalom Amászát tette meg Joáb helyett a sereg vezérévé. Amásza egy jezreeli Jetra nevű embernek volt a fia, aki Abigailhoz, Naás lányához, Szárujának, Joáb anyjának a nővéréhez ment be. 26Izrael Absalommal Gileád földjén ütött tábort. 27Amikor aztán Dávid Mahanaimba jutott, Sóbi, az Ammon fiainak Rabbátjából való Naás fia, továbbá Mákir, a Lodabárból való Ammiel fia, meg a Rógelimből való gileádi Barzilláj 28hoztak neki ágyneműt, szőnyeget, cserépedényt, búzát, árpát, lisztet, árpadarát, babot, lencsét, pörkölt borsót, 29mézet, vajat, juhot és hízott marhát és odaadták Dávidnak s a vele levő népnek eleségül, mert gyanították, hogy éhség és szomjúság gyötri a népet a pusztában.

KNB SZIT STL BD RUF KG


Facebook Twitter Google+ QR-kód PDF