Keresés a Bibliában

9 1Sába királynője, amikor meghallotta Salamon hírét, szintén eljött Jeruzsálembe, nagy kincsekkel, s fűszereket, igen sok aranyat s drágakövet hozó tevékkel, hogy próbára tegye őt találós kérdésekkel. Amikor aztán megérkezett Salamonhoz, elmondta neki mindazt, ami a szívén volt. 2Salamon meg is fejtette mindazt, amit eléje terjesztett: nem volt semmi sem, amit világossá ne tett volna előtte.
3Amikor ő látta mindezt, tudniillik Salamon bölcsességét, a házat, amelyet építtetett, 4valamint asztalának ételeit, a szolgák lakóhelyeit s cselédeinek kiszolgálását és ruháját, valamint a pohárnokokat s ruháikat és azokat az áldozatokat, amelyeket az Úr házában bemutatni szokott, az álmélkodástól még a lélegzete is elállt, 5és azt mondta a királynak: »Igaz az a beszéd, amelyet földemen hatalmadról és bölcsességedről hallottam. 6Nem hittem, amikor mesélték, amíg magam el nem jöttem és saját szememmel nem láttam s meg nem győződtem arról, hogy alig a felét beszélték el nekem bölcsességednek: hatalmaddal felülmúltad a hírt. 7Boldogok embereid s boldogok szolgáid, akik mindig előtted állnak és hallják bölcsességedet. 8Legyen áldott az Úr, a te Istened, aki elhatározta, hogy téged az ő trónusára, az Úrnak, a te Istenednek királyává rendel. Mivel Isten szereti Izraelt és meg akarja őt tartani mindörökké, azért tett téged királyává, hogy jogot s igazságot szolgáltass.« 9Aztán százhúsz talentum aranyat s igen sok fűszert s drágakövet adott a királynak: nem volt olyan illatszer, mint amilyet Sába királynője adott Salamon királynak.
10De Hírám szolgái is hoztak Salamon szolgáival aranyat Ofírból, meg illatos fát és drágakövet: 11ebből, az illatos fából tudniillik, lépcsőket csináltatott a király az Úr házába meg a király házába, továbbá lantokat és hárfákat az énekesek számára: sohasem láttak azelőtt ilyen fát Júda földén.
12Salamon király viszont adott Sába királynőjének mindent, amit csak akart és kívánt, sőt sokkal többet, mint amennyit az hozott neki. Ő aztán visszatért és szolgáival együtt földjére ment.
13Az arany súlya, amelyet Salamonnak esztendőnként hoztak, hatszázhatvanhat arany talentum volt, 14nem számítva azt az összeget, amelyet a különböző népek követei s a kereskedők szoktak hozni, meg Arábia összes királya s a tartományok helytartói, akik szintén hoztak aranyat és ezüstöt Salamonnak.
15Salamon király kétszáz arany lándzsát is készíttetett, hatszáz aranypénzt fordítva mindegyik lándzsára, 16meg háromszáz arany kispajzsot, arannyal boríttatva be mindegyik pajzsot, és ezeket elhelyezte a király a liget mellett fekvő fegyvertárba.
17Csináltatott továbbá a király egy nagy trónust elefántcsontból és azt bevonatta színtiszta arannyal. 18Hat lépcsőn kellett felmenni az üléshez, arany zsámolya volt s két egymással szembenálló karja. A karok mellett két oroszlán állt 19és másik tizenkét oroszlán állt a hat lépcsőn, két felől: nem volt ilyen trónus semmilyen királyságban.
20A király valamennyi ivóedénye is aranyból volt s a libanoni erdő házának felszerelése is színaranyból készült. Az ezüstöt ugyanis abban az időben semmire sem becsülték. 21A király hajói háromesztendőnként elmentek Tarzisba Hírám szolgáival és hoztak onnan aranyat, ezüstöt, elefántcsontot, majmot és pávát.
22Salamon király tehát gazdagságban és dicsőségben felülmúlta a föld minden királyát 23és a föld valamennyi királya kívánta látni Salamon arcát, hogy hallja bölcsességét, amelyet Isten a szívébe adott, 24és hoztak neki ajándékot, ezüst- és aranytárgyakat, ruhákat, fegyvereket, fűszereket, lovakat, öszvéreket, esztendőről esztendőre. 25Volt továbbá Salamonnak negyvenezer lova az istállókban, meg tizenkétezer szekere és lovasa: ezeket a szekeres városokba helyezte, meg oda, ahol a király volt: Jeruzsálembe. 26Hatalmat gyakorolt valamennyi király felett az Eufrátesz folyótól egészen a filiszteusok földjéig s Egyiptom határáig. 27Elérte azt, hogy az ezüst olyan bőségben volt Jeruzsálemben, mint a kő, a cédrusfa pedig olyan sok, mint az alföldön növő vadfügefa. 28Lovakat Egyiptomból és minden országból hoztak neki.
29Salamon egyéb dolgai pedig, mind az elsők, mind az utolsók meg vannak írva Nátán próféta és a silói Áhia könyvében, meg Addó látnoknak Jeroboám, Nábát fia ellen írt látomásában.
30Salamon negyven esztendeig uralkodott Jeruzsálemben egész Izraelen. 31Aztán aludni tért atyáihoz és eltemették a Dávid-városban s fia, Roboám lett a király helyette.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

9,29 A Krónikák felróják Salamonnak a bűneit (1Kir 11). Salamon, apja háborúinak köszönhetően Izrael legnagyobb királya volt. Ő fejezi be a katonaság, a politikai és vallási élet megszervezését, amit Dávid elkezdett. Legnagyobb érdeme a béke és az uralom megvédése, a művészetek és a kereskedelem felvirágoztatása. A politikai kapcsolatok és a pogányokkal való kereskedelem kiépítésével tág horizontot nyitott Izrael népe számára. Tetőpontra juttatta Izrael hatalmát és dicsőségét, de ugyanekkor rögtön elindult a hanyatlása is, a kevélység és a bálványimádás miatt.

Előző fejezet Következő fejezet