Keresés a Bibliában

Dávid és Abigail

25 1Ekkor meghalt Sámuel és összegyűlt egész Izrael és elsiratták és eltemették házában, Ramátában.
Dávid aztán felkerekedett, s lement Párán pusztájába. 2Volt pedig egy ember Máon pusztájában, akinek a jószága Kármelben volt. Ez az ember igen gazdag volt, háromezer juha s ezer kecskéje volt; ekkor éppen a nyáját nyírták Kármelben. 3Ennek az embernek a neve Nábál, feleségének a neve pedig Abigail volt; az asszony igen okos és szép volt, férje azonban durva és igen rossz és gonosz indulatú; Káleb nemzetségéből származott. 4Amikor Dávid a pusztában meghallotta, hogy Nábál a nyáját nyírja, 5elküldött tíz legényt, s azt mondta nekik: »Menjetek fel Kármelbe, menjetek el Nábálhoz, és köszöntsétek őt a nevemben békességesen. 6Azt mondjátok: Békesség testvéreimnek és neked, békesség házadnak, s békesség mindennek, amid van! 7Hallottam, hogy nyírnak pásztoraid. Azok velünk voltak a pusztában, sohasem bántottuk őket, sohasem hiányzott semmijük sem a nyájból azon egész idő alatt, amíg velünk voltak Kármelben. 8Kérdezd csak meg legényeidet, s majd megmondják neked. Nos hát, találjanak ezek az ifjak kegyelmet szemedben: jó napon jöttünk, adj tehát szolgáidnak s fiadnak, Dávidnak valamit, amit kezed tud.« 9Amikor Dávid legényei odaértek, el is mondták Dávid nevében mindezeket a szavakat Nábálnak, s aztán várakoztak. 10Nábál azonban feleletül így szólt Dávid legényeinek: »Ki az a Dávid, s ki az az Izáj fia? Manapság sok olyan rabszolga van, aki megszökik urától. 11Vegyem-e kenyereimet, vizemet s juhaim húsát, amelyeket nyíróim számára vágtam, és odaadjam-e olyan embereknek, akikről azt sem tudom, honnan valók?« 12Erre Dávid legényei visszafordultak útjukra. Visszatértek, elmentek, és jelentették neki mindazokat a szavakat, amelyeket mondott. 13Ekkor Dávid azt mondta legényeinek: »Kösse fel mindenki a kardját.« Erre mindenki felkötötte kardját, s Dávid is felkötötte kardját, s mintegy négyszáz ember elindult Dávid után, míg kétszáz ottmaradt a holminál. 14Ám Abigailnak, Nábál feleségének hírül vitte egyik legénye: »Íme, Dávid követeket küldött a pusztából, hogy köszöntsék urunkat, de ő elutasította őket. 15Pedig azok az emberek igen jók voltak hozzánk, nem bántottak minket, s semmink sem veszett el sohasem azon egész idő alatt, amíg velük voltunk a pusztában: 16védőfalul szolgáltak nekünk éjjel is, nappal is, azon egész idő alatt, amíg náluk legeltettük a nyájakat. 17Éppen azért vedd fontolóra és gondold meg, mit teszel: mert kész a baj férjed és egész házad ellen, ő azonban Béliál fia, úgyhogy senki sem beszélhet vele.« 18Erre Abigail sietve kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt megfőzött kost, öt véka árpadarát, száz köteg aszú szőlőt és kétszáz csomó fügét vett, s azt szamárra rakta 19és azt mondta legényeinek: »Menjetek előttem, íme, én mögöttetek megyek.« Férjének, Nábálnak azonban nem mondta meg a dolgot. 20Amikor aztán felszállott a szamárra, s lefelé tartott a hegy tövéhez, Dávid és emberei is éppen jöttek lefelé vele szemben, úgyhogy találkozott velük. 21Dávid éppen azt mondta: »Bizony hiába őriztem mindazt, ami az övé volt a pusztában, úgyhogy semmi sem veszett el mindabból, ami az övé volt – rosszal fizetett nekem a jóért. 22Segítse Isten Dávid ellenségeit most és mindenkor, ha akár csak egy férfit is meghagyok reggelig mindabból, ami az övé.« 23Amikor Abigail Dávidot meglátta, sietve leszállt a szamárról, arcra esett Dávid előtt, földig hajtotta magát, 24lába elé borult és azt mondta: »Rajtam legyen, uram, az a vétek, de kérlek, hadd szólhasson szolgálód füled előtt, s hallgasd meg szolgálód szavait. 25Ne törődjön, kérlek, uram-királyom szíve azzal a gonosz emberrel, Nábállal, hiszen ő nevének megfelelően bolond, s bolondság van benne. Én pedig, szolgálód, nem láttam, uram, legényeidet, akiket küldtél. 26Nos tehát, uram, az Úr életére s a te életedre mondom: Ő tartott vissza téged attól, hogy vérbűnbe ne essél, s ő mentette meg kezedet! Váljanak hát most olyanná, mint Nábál, azok, akik ellenségeid s akik rosszat akarnak uramnak. 27Fogadd el tehát ezt az áldomást, amelyet szolgálód neked, uramnak hozott, s add a legényeknek, akik követnek téged, uramat. 28Bocsásd meg szolgálód vétkét, hiszen neked, uramnak maradandó házat épít majd az Úr, hiszen te, uram, az Úr harcait harcolod: ne akadjon tehát benned gonoszság soha életedben. 29Hiszen ha fel is kel valaha valaki ellened, hogy üldözzön és életedre törjön: uram élete megmarad az élők tarsolyában az Úrnál, a te Istenednél, ellenségeid élete azonban úgy elhajítódik, mintha sebesen forgó parittya hajítaná el. 30Amikor tehát majd az Úr megadja neked, uramnak mindazt a jót, amelyet rólad mondott, s Izrael fejedelmévé rendel téged: 31ne okozzon az zokogást és szívbéli szemrehányást uramnak, hogy ártatlan vért ontottál, vagy az, hogy magad álltál bosszút magadért. Ha majd jót tesz az Úr veled, az én urammal, meg fogsz emlékezni szolgálódról!« 32Azt mondta erre Dávid Abigailnak: »Áldott legyen az Úr, Izrael Istene, aki ma elém küldött téged, s áldott legyen ékesszólásod, 33s áldott te magad, aki ma megakadályoztál abban, hogy vérbűnbe keveredjem és a magam kezével álljak bosszút magamért. 34Különben – az Úrnak, Izrael Istenének életére mondom, aki ma visszatartott attól, hogy gonoszul bánjak veled – ha nem siettél volna elém, virradatra nem maradt volna egy férfia sem Nábálnak.« 35Aztán Dávid átvette az asszony kezéből mindazt, amit hozott neki, és azt mondta neki: »Eredj békével házadba, íme, meghallgattam szavadat, s tekintetbe vettem személyedet.« 36Amikor aztán Abigail visszatért Nábálhoz, íme, fejedelmi lakoma volt házában, s Nábál szíve vigadozott, mert nagyon részeg volt. Erre ő nem mondott el neki egyáltalában semmit, egészen reggelig. 37Reggel aztán, amikor Nábál a bort már megemésztette, felesége elmondta neki ezeket a dolgokat. Erre megszűnt a szíve dobogni, s ő olyan lett, mint a kő. 38Tíz nap múlva aztán az Úr halállal sújtotta Nábált. 39Amikor Dávid meghallotta, hogy Nábál meghalt, azt mondta: »Áldott legyen az Úr, aki megtorolta gyalázatomat Nábálon, s visszatartotta szolgáját a gonosztól! Így fordította vissza az Úr Nábál gonoszságát az ő fejére.«
Dávid aztán elküldött és megüzente Abigailnak, hogy elvenné feleségül. 40El is mentek Dávid legényei Abigailhoz Kármelbe, s szóltak neki: »Dávid küldött minket hozzád, hogy feleségül vegyen téged.« 41Erre az felkelt, arccal a földre borult és azt mondta: »Íme, szolgálód rabszolganőd lesz, hogy moshassa uram szolgáinak lábát.« 42Aztán Abigail sietve felkelt, szamárra ült – kíséretül öt leányzója is vele ment –, s követte Dávid küldötteit, s felesége lett. 43A Jezreelből való Ahinoámot is elvette Dávid, s mind a kettő a felesége lett neki. 44Saul pedig Míkolt, a lányát, Dávid feleségét, a Gallimból való Faltinak, Lais fiának adta feleségül.

KNB SZIT BD RUF UF KG

Előző fejezet Következő fejezet


Facebook Twitter Google+ QR-kód PDF