Keresés a Bibliában

27 1Izrael fiai, a családfők, az ezredesek, a századosok, az elöljárók, akik csapataik szerint szolgáltak a királynak, s az esztendő egy-egy hónapjában vonultak ki és be, és egyenkint huszonnégyezer ember élén álltak, számuk szerint a következők voltak. 2Az első csapat élén, az első hónapban, Jesboám, Zábdiel fia állt; huszonnégyezer embere volt. 3Fáresz fiai közül való volt, s ő volt a sereg valamennyi vezérének vezére az első hónapban. 4A második hónap csapatát az áhohita Dúdia vezérelte; helyettesét Miklótnak hívták. Huszonnégyezer emberből álló seregrésznek parancsolt. 5A harmadik seregnek, a harmadik hónapban Benája, Jojáda pap fia volt a vezére; csapatában huszonnégyezer ember volt. 6Ez a Benája igen vitéz volt a harminc között, sőt a harminc felett volt; csapatának élén fia, Amizábád állt. 7A negyediknek a vezére, a negyedik hónapban Aszaél, Joáb testvére, utána pedig fia, Zábadja volt; csapatában huszonnégyezer ember volt. 8Az ötödik vezér, az ötödik hónapban, a jézerita Samhut volt; csapatában huszonnégyezer ember volt. 9A hatodik, a hatodik hónapban, a tekoai Híra, Ákkes fia volt; csapatában huszonnégyezer ember volt. 10A hetedik, a hetedik hónapban, az Efraim fiai közül való fállonita Helesz volt; csapatában huszonnégyezer ember volt. 11A nyolcadik, a nyolcadik hónapban, a Zaráhi nemzetségből való husáti Szibbekáj volt; csapatában huszonnégyezer ember volt. 12A kilencedik, a kilencedik hónapban, a Jemini fiai közül való, anatóti Abiézer volt; csapatában huszonnégyezer ember volt. 13A tizedik, a tizedik hónapban, a netofáti Maráj volt. Ő is a Zaráhi nemzetségből való volt, csapatában huszonnégyezer ember volt. 14A tizenegyedik, a tizenegyedik hónapban, az Efraim fiai közül való, fárátoni Benája volt; csapatában huszonnégyezer ember volt. 15A tizenkettedik, a tizenkettedik hónapban, a Gotoniel nemzetségéből való, netofáti Holdáj volt; csapatában huszonnégyezer ember volt.
16Izrael törzseinek élén álltak: a rúbeniták élén Eliézer vezér, Zekri fia, a simeoniták élén Safátja vezér, Maáka fia, 17a leviták élén Hásabja, Kámuel fia, az ároniták élén Szádok, 18Júda élén Eliú, Dávid fivére, Isszakár élén Ámri, Mikaél fia, 19a zebuloniták élén Jesmaja, Abdiás fia, a naftaliták élén Jerimót, Ozriel fia, 20Efraim fiainak élén Ózeás, Ozáziu fia, Manassze fél törzsének élén Joel, Fadája fia, 21Manassze gileádi fél törzsének élén Jaddó, Zakariás fia, Benjamin élén Jásziel, Ábner fia, 22Dán élén pedig Ezriél, Jerohám fia. Ezek voltak Izrael fiainak vezetői. 23A húszesztendősnél fiatalabbakat Dávid nem akarta megszámláltatni, mert az Úr azt mondta, hogy úgy megsokasítja Izraelt, mint az ég csillagait. 24Joáb, Száruja fia megkezdte a számlálást, de be nem végezte, mert emiatt harag zúdult Izraelre. Éppen azért a megszámláltak száma nem került be Dávid király jegyzékeibe.
25A király kincseinek felügyelője Azmót, Adiél fia volt, a városokban, a falvakban, a tornyokban levő kincseknek a gondviselője pedig Jonatán, Ozija fia volt. 26A falusi munkák és a földművelő mezei munkások élén Ezri, Kelub fia állt. 27A szőlőművesek élén a romátita Semeja állt, a borosházak felügyelője pedig az áfonita Zabdiás volt. 28A Mezőségen elterülő olaj- és fügefa-kertek felügyelője a gederita Balanám volt, az olajtárházak felett pedig Joás állt. 29A Sáronon legelő csordák felügyelője a sároni Setráj volt, a völgyekben levő szarvasmarhák felett Sáfát, Ádli fia volt, 30a tevék felett az izmaelita Ubil, a szamarak felett a meronátita Jehdeja, 31a juhok felett pedig az agarita Jáziz. Ez volt Dávid király jószágának összes felügyelője.
32Jonatán, Dávid atyai nagybátyja tanácsos volt, értelmes és írástudó ember. Ő és Jáhiel, Hakámoni fia voltak a király fiai mellett. 33Ahitófel szintén tanácsosa volt a királynak, az arákita Húsáj pedig a király barátja. 34Ahitófel után Jojáda, Benája fia és Abjatár következett. A király hadseregének vezére Joáb volt.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

27,24 Dávid végrehajtotta a népszámlálást, ami a háborúságot elindította. Látva azonban, hogy Istennek nem tetszett ez (1 Krón 21), végülis nem akarta, hogy a népszámlálás eredménye bekerüljön a jegyzékbe.

Előző fejezet Következő fejezet