Keresés a Bibliában

KNB SZIT STL BD RUF KG

1. fejezet

1Ami kezdettől volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megnéztünk és a kezünk tapintott az élet Igéjéről 2– mert az élet megjelent, és mi láttuk, és tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk –, »

2. fejezet

1Gyermekeim, ezeket azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek. De ha valaki vétkezett is, van szószólónk az Atyánál, Jézus Krisztus, az igaz. 2Ő az engesztelés a mi bűneinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is. »

3. fejezet

1Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya, hogy Isten gyermekeinek neveznek, és azok is vagyunk! Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri. 2Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van. »

4. fejezet

1Szeretteim! Ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta ment szerteszét a világba. 2Erről ismerhetjük meg Isten Lelkét: Minden lélek, amely vallja, hogy Jézus Krisztus testben eljött, Istentől van. »

5. fejezet

1Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született. És mindaz, aki szereti azt, aki szült, szereti azt is, aki tőle született. 2Arról ismerjük meg, hogy szeretjük Isten szülötteit, ha Istent szeretjük, és parancsait teljesítjük. »

Ter - Kiv - Lev - Szám - MTörv - Józs - Bír - Rút - 1Sám - 2Sám - 1Kir - 2Kir - 1Krón - 2Krón - Ezdr - Neh - Tób - Judit - Eszt - Jób - Zsolt - Péld - Préd - Én - Bölcs - Sír - Iz - Jer - Siralm - Bár - Ez - Dán - Óz - Jo - Ám - Abd - Jón - Mik - Náh - Hab - Szof - Agg - Zak - Mal - 1Makk - 2Makk - Mt - Mk - Lk - Jn - Csel - Róm - 1Kor - 2Kor - Gal - Ef - Fil - Kol - 1Tessz - 2Tessz - 1Tim - 2Tim - Tít - Filem - Zsid - Jak - 1Pét - 2Pét - 1Ján - 2Ján - 3Ján - Júd - Jel