Keresés a Bibliában

10

1Lombos szőlőtő Izrael,
gyümölcse méltó hozzá.
Amilyen sok volt a gyümölcse,
olyan sok oltárt emelt;
amilyen bőségesen termett a földje,
olyan bőségesen állított fel bálványoszlopokat.

2Szívük megoszlott,
de most majd megbűnhődnek!
Ő maga töri majd össze bálványoszlopaikat,
pusztítja el oltáraikat.

3Hiszen máris mondják:
»Nincs nekünk királyunk,
mert az Urat nem féljük!
A király pedig mit tehet velünk?«

4Nagy szavakat mondtak,
hamisan esküdtek, szövetségeket kötöttek,
de majd kihajt az ítélet,
mint a szántóföld barázdáin a mérges növény.

5Bétáven borjúi miatt aggódnak majd Szamaria lakói;
bizony gyászol majd miatta népe!
És ujjonghatnak majd miatta, dicsősége miatt, papjai,
mert eltávozik az tőle!

6Őt magát is elhurcolják ugyanis Asszúrba,
ajándékul a nagy királynak.
Szégyen éri majd Efraimot,
és Izrael megszégyenül szándékai miatt.

7Elveszett Szamaria,
királya olyan, mint a pálca a víz színén.

8Elpusztulnak a bálványmagaslatok,
hol Izrael vétkezett;
lapu és tövis nő majd oltáraikon,
és ők majd így szólnak a hegyekhez: »Borítsatok el minket!« –
s a halmokhoz: »Omoljatok ránk!«

9A gibeai napok óta vétkezett Izrael,
ott megátalkodottá lettek.
De eléri majd őket a háború
Gibeában a gonoszok miatt!

10»Én majd kedvemre megfenyítem őket;
népek gyűlnek majd egybe ellenük,
amikor majd megbűnhődnek
kettős gonoszságuk miatt.

11Efraim olyan volt, mint a megnevelt üsző,
mely szívesen nyomtat;
én magam haladtam szép nyaka mellett,
én fogtam igába Efraimot,
hogy szántson Júda,
és barázdákat törjön magának Jákob.

12Vessetek magatoknak az igazság szerint,
és arattok is majd az irgalom szerint;
törjetek fel ugart magatoknak;
ideje, hogy keressétek az Urat,
és ő majd eljön,
hogy igazságra tanítson titeket.

13Ám ti istentelenséget vetettetek,
gonoszságot arattatok:
egyétek tehát a hazugság gyümölcsét!
Mivel bíztál a magad útjaiban
és hőseidnek nagy számában:

14zendülés támad majd népedben,
és elpusztítja minden erősségedet,
mint ahogyan Sálmán elpusztította Bét-Arbelt,
amikor az ütközet napján az
anyát eltiporták gyermekeivel együtt.

15Így cselekszik majd veletek Bétel,
gonoszságaitok nagysága miatt!

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

10,3 A sűrűn váltakozó királyok nem adnak biztonságot a népnek.

10,5 A bételi (Bét Áven = gonoszság háza; gúnynév Bételre) királyi szentély elpusztul.

10,8 A túlélők a halált hívják.

10,9 Vö. Bír 19,22-30.

10,14 A Bibliában nem szerepelnek az említett események.

Előző fejezet Következő fejezet