141
1Dávid zsoltára.
Uram! hívlak téged: siess én hozzám; figyelmezz szavamra, mikor hívlak téged.
2Mint jóillatú füst jusson elődbe imádságom, s kezem felemelése estvéli áldozat legyen.
(2Móz 30,7.9;Zsolt 134,2)
3Tégy Uram závárt az én szájamra; őriztessed az én ajkaim nyílását!
(Zsolt 39,2)
4Ne engedd szívemet rosszra hajlani, hogy istentelenül ne cselekedjem a gonosztevő emberekkel egybe; és ne egyem azoknak kedvelt ételéből!
(Zsolt 119,36)
5Ha igaz fedd engem: jól van az; ha dorgál engem: mintha fejem kenné. Nem vonakodik fejem, sőt még imádkozom is értök nyavalyájokban.
(Péld 10,20)
6Ha sziklához paskoltatnak az ő bíráik, akkor hallgatják az én beszédeimet, mert gyönyörűségesek.
7Mint a ki a földet vágja és hányja, úgy szóratnak szét csontjaik a Seol torkában.
(Zsolt 88,6.7; Ésa 27,19)
8De az én szemeim, Uram Isten, rajtad csüggenek; hozzád folyamodom: ne oltsd el életemet!
(Zsolt 123,2)
9Őrizz meg a tőrtől, a mit elém hánytak, és a gonosztevőknek hálóitól!
(Zsolt 140,6)
10Essenek az álnokok saját tőreikbe; míg én egyben általmegyek!
(Zsolt 7,17)