Keresés a Bibliában

15 1Tartozunk pedig mi az erősek, hogy az erőtelenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk. (Róm 14,1; Gal 6,1) 2Mindenikünk tudniillik az ő felebarátjának kedveskedjék annak javára, épülésére. (1Kor 10,24.33) 3Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett, hanem a mint meg van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai hullottak reám. (Zsolt 69,8.10) 4Mert a melyek régen megirattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vígasztalása által reménységünk legyen. (Ésa 53,7.1Pét;1,19; Ján 1,29) 5A békességes tűrésnek és vígasztalásnak Istene pedig adja néktek, hogy ugyanazon indulat legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint: (Fil 2,2;3,15.16) 6Hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek az Istent és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját. (Mát 18,17.2Thess;3,14) 7Azért fogadjátok be egymást, miképen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére. (2Móz 20,3.1Ján;5,21) 8Mondom pedig, hogy Jézus Krisztus szolgája lett a körülmetélkedésnek az Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyák ígéreteit; (Csel 3,26;1Móz 22,18) 9A pogányok pedig irgalmasságáért dicsőítik Istent, a mint meg van írva: Annakokáért vallást teszek rólad a pogányok között, és dícséretet éneklek a te nevednek. (2Sám 22,50) 10És ismét azt mondja: Örüljetek pogányok az ő népével együtt. (5Móz 32,43) 11És ismét: Dícsérjétek az Urat minden pogányok, és magasztaljátok őt minden népek. (Zsolt 117,1) 12És viszont Ésaiás így szól: Lészen a Jessének gyökere, és a ki felkel, hogy uralkodjék a pogányokon; ő benne reménykednek a pogányok. (Ésa 11,1.10) 13A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által. (3Móz 17,7.5Móz;32,17; Zsolt 106,37; Jel 9,20) 14Meg vagyok pedig győződve atyámfiai én magam is ti felőletek, hogy teljesek vagytok minden jósággal, betöltve minden ismerettel, képesek lévén egymást is inteni. (2Pét 1,12) 15Bátorságosabban írtam pedig néktek atyámfiai, részben, mintegy emlékeztetvén titeket az Istentől nékem adott kegyelem által, (5Móz 32,21; Jób 9,19) 16Hogy legyek a Jézus Krisztus szolgája a pogányok között, munkálkodván az Isten evangyéliomában, hogy legyen a pogányoknak áldozata kedves és a Szent Lélek által megszentelt. (Róm 11,13) 17Van azért mivel dicsekedjem a Jézus Krisztusban, az Istenre tartozó dolgokban. (Péld 19,11;Péld 20,22; Mát 5,21.39; Luk 6,29; Róm 12,19.1Thess;5,15.1Pét;3,9) 18Mert nem merek szólni semmiről, a mit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak engedelmességére, szóval és tettel. (1Thess 4,6;5,15) 19Jelek és csodák ereje által, az Isten Lelkének ereje által; úgyannyira, hogy én Jeruzsálemtől és környékétől fogva Illyriáig betöltöttem a Krisztus evangyéliomát. (2Kor 12,12) 20Ekképen pedig tisztességbeli dolog, hogy ne ott hirdessem az evangyéliomot, ahol neveztetett Krisztus, hogy ne más alapra építsek: (2Kor 10,15.16) 21Hanem a mint meg van írva: A kiknek nem hirdettetett ő felőle, azok meglátják; és a kik nem hallották, megértik. (Ésa 52,15) 22Annakokáért meg is akadályoztattam gyakran a hozzátok való menetelben. (Róm 10,23) 23Most pedig, mivelhogy nincs már helyem e tartományokban, vágyódván pedig sok esztendő óta, hogy elmenjek hozzátok: (Mát 15,17; Róm 15,44;1Thess 4,3) 24Ha Hispániába megyek, elmegyek ti hozzátok. Mert remélem, hogy átutazóban meglátlak titeket, és ti elkísértek oda, ha előbb részben beteljesedem veletek. (Csel 3,15; Róm 6,5.8) 25Most pedig megyek Jeruzsálembe, szolgálván a szenteknek. (Csel 19,21) 26Mert tetszett Macedóniának és Akhájának, hogy a Jeruzsálembeli szentek szegényei részére némileg adakozzanak. (1Kor 16,3.4) 27Mert tetszett nékik, és tartoznak is vele. Mert ha a pogányok azoknak a lelki javaiban részesültek, tartoznak nékik viszont szolgálni a testiekben. (Eféz 3,5.6;1Kor 9,11) 28Ezt azért ha majd elvégezem, és nékik e gyümölcsöt átadom, elmegyek közöttetek által Hispániába. (Róm,15 23. Róm 15,1-3.) 29Tudom pedig, hogy mikor hozzátok megyek, a Krisztus evangyélioma áldásának teljességével megyek. (Róm 3,16;Róm 14,7.8) 30Kérlek pedig titeket atyámfiai a mi Urunk Jézus Krisztusra és a Lélek szerelmére, tusakodjatok velem együtt az imádkozásokban, én érettem Isten előtt, (2Kor 1,11; Eféz 6,18.19) 31Hogy szabaduljak meg azoktól, a kik engedetlenek Júdeában, és hogy az én Jeruzsálemben való szolgálatom legyen kedves a szentek előtt; (Róm,15 26.) 32Hogy örömmel menjek hozzátok az Isten akaratából, és veletek együtt megújuljak. (Jak 4,15) 33A békességnek Istene pedig legyen mindnyájan ti veletek! Ámen. (1Móz 1,26.27)

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet