29 1Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda: 2Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem! (Zsolt 26,4.5;119,1; Péld 1,10.15;Jer 15,17) 3Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet; (5Móz 17,19; Józs 1,8) 4A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra! (Jer 17,8) 5Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim; (Jób 21,18; Zsolt 35,5;37,6; Ésa 17,13.14) 6Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott; (5Móz 32,13) 7Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám: (Zsolt 37,18-20; Jób 23,10) 8Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak. (Csel 4,25-27) 9A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették. (Jób,29 10. 23.) 10A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt. (Jób,29 9. 23.) 11Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem. (Jób,29 12-14.) 12Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége. (Zsolt 46,7) 13A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém. (1Sám 13,14;16,1.13; Mik 4,7) 14Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem. (Ésa 59,17.1Thess;5,8) 15A vaknak én szeme valék, és a sántának lába. (Zsolt 82,8;22,28) 16A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém. (Péld 29,16) 17Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala. 18Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim. (Zsolt 34,13-15) 19Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat. (Zsolt 1,3;112,1-3) 20Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben. (Jób,29 11.) 21Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra. (Zsolt 25,19) 22Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem. (2Sám 17,2) 23Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra. (Jób,29 9. 10.) 24Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be. 25Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal. (Jób,29 9. 22. 23.)