27 1Jób pedig folytatá az ő beszédét, monda: 2Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserűséggel illette az én lelkemet, 3Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban; (Jób 33,4.1Móz;2,7) 4Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot! 5Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom. (Jób 31,1-32) 6Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem. 7Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok. (Jób 2,9.10) 8Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét? (Luk 12,17-21;16,19.23) 9Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá? (Péld 28,9; Ján 9,31; Ésa 1,15) 10Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent? (Jób 21,14.15) 11Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el. (Jób 16,7-9) 12Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?! 13Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentől, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek: (Jób,27 8. 9. Jób 21,17-20.) 14Ha megsokasulnak is az ő fiai, a kardnak sokasulnak meg, és az ő magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem. (Hós 9,15.16) 15Az ő maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az ő özvegyeik meg sem siratják. (Zsolt 78,64) 16Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat: 17Összeszerezheti ugyan, de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik. (Péld 13,22; Préd 2,27) 18Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csősz-csinálta kunyhó. 19Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen. (Zsolt 49,17-19) 20Meglepi őt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar. (Jób 15,20.21) 21Felkapja őt a keleti szél és elviszi, elragadja őt helyéről. 22Nyilakat szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elől. 23Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik őt az ő lakhelyéből. (1Sám 25,29)