Keresés a Bibliában

9 1A Séba királynéasszonya pedig hallván Salamon hírét, eljöve, hogy megkisértse Salamont nehéz kérdésekkel, Jeruzsálembe, igen nagy sereggel és tevékkel, a melyek hoznak vala fűszereket, igen sok aranyat és drágaköveket; és Salamonhoz méne, és beszélt vele mindenekről, a melyek szívén voltak. 2És Salamon megfelelt minden beszédeire, mert semmi sem volt Salamon elől elrejtve, a melyet meg nem mondhatott volna néki. 3És mikor látta Séba királynéasszonya Salamon bölcseségét és a házat, a melyet épített vala; 4És az ő asztalának étkeit, szolgáinak lakását és hivatalnokainak állását és öltözékeiket, pohárnokait s azoknak öltözékeit, és az ő áldozatát, a melylyel az Úrnak házában áldozott: a lélekzete is elállott. 5És monda a királynak: Mind igaz volt, a mit hallottam volt az én lakóföldemben a te dolgaidról és bölcseségedről; 6De hinni sem akartam azoknak beszédeit, míg én magam el nem jöttem és szemeimmel nem láttam. És ímé nékem a felét sem beszélték el a te bölcseséged nagyságának; felülmúltad a hírt, a melyet hallottam. 7Boldogok a te embereid és boldogok ezek a te szolgáid, a kik szüntelen udvarlanak néked, hogy hallhatják a te bölcseségedet! 8Legyen az Úr, a te Istened áldott, a ki téged annyira szeretett, hogy az ő székébe helyezett, hogy lennél az Úrnak, a te Istenednek királya; mivel a te Istened szerette Izráelt, hogy megerősítse őt mindörökké, azért tett téged királylyá felettök, hogy szolgáltass ítéletet és igazságot. 9És ada a királynak százhúsz tálentom aranyat és felette sok fűszerszámot és drágaköveket. Nem is volt több olyan fűszerszám, mint a milyet Séba királynéasszonya ada Salamon királynak. 10És Hirám szolgái is és Salamon szolgái is, a kik hoztak vala aranyat Ofirból; hoztak ébenfát és drágaköveket is. 11És csinála a király az ébenfából lépcsőket az Úr házába és a király házába, s cziterákat és lantokat az éneklőknek. Ezekhez hasonlókat nem láttak azelőtt Júda országában. 12Salamon király pedig ada a Séba királynéasszonyának mindent, a mit csak kivánt és kért tőle, azonkivül, a mit ő a királynak hozott. Azután megtére és méne az ő földébe mind ő, mind az ő szolgái. 13Vala pedig mértéke az aranynak, a mely esztendőnként bejő vala Salamonnak, hatszázhatvanhat tálentom arany, 14Azonkivül, a mit hoznak vala a kalmárok és kereskedők; de még Arábia minden királyai és annak a földnek fejedelmei és hoznak vala aranyat és ezüstöt Salamonnak. 15És csináltata Salamon király kétszáz paizst vert aranyból, mindenik paizsra hatszáz vert arany siklus ment fel. 16Háromszáz kerek paizst is vert aranyból; mindenik paizsra háromszáz arany siklus megy vala, a melyeket a király helyeztete a Libánon erdejének házába. 17És csináltatott a király egy nagy királyiszéket elefántcsontból, és beboríttatá azt finom aranynyal. 18Hat lépcsője volt a széknek, és arany zsámolya a székhez erősítve, és támaszai valának mindkét felől az ülés mellett, és két oroszlán állott a karok mellett. 19És tizenkét oroszlán áll vala ott a hat lépcsőn mindkét felől. Senki soha olyant nem csinált egyetlen országban sem. 20És Salamon királynak összes ivóedényei aranyból valának; a Libánon erdő házának is összes edényei tiszta aranyból valának; nem vala az ezüstnek semmi becse a Salamon idejében; 21Mert hajói voltak a királynak, a melyek Társisba jártak a Hirám szolgáival együtt. Minden három esztendőben egyszer menének a hajók Társisba, honnan aranyat, ezüstöt, elefántcsontot, majmokat és pávákat hoznak vala. 22És felülmúlta Salamon király e földnek minden királyait gazdagságban és bölcseségben. 23És e földnek minden királyai kivánnak vala szembe lenni Salamonnal, hogy hallhatnák az ő bölcseségét, a melyet Isten adott vala az ő szívébe. 24És azok mindnyájan ajándékot visznek vala néki, arany és ezüst edényeket, ruhákat, fegyvert, fűszerszámokat, lovakat és öszvéreket esztendőnként. 25És Salamonnak négyezer lóistállói, szekerei és tizenkétezer lovagjai valának, a kiket helyheztete a szekerek városaiba és a király mellé Jeruzsálemben. 26És uralkodó vala minden király felett az Eufrátes folyóvíztől a Filiszteusok földéig és az Égyiptom határáig. 27És a király Jeruzsálemben olyanná tevé az ezüstöt, mint a köveket, és a czédrusfákat úgy elszaporítá, mint a vad fügefákat, a melyek nevekednek a mezőségen bőséggel. 28Hordnak vala pedig Salamonnak lovakat Égyiptomból és minden országból. 29Salamonnak egyéb dolgai, úgy az elsők, mint az utolsók, avagy nem írattak-é meg a Nátán próféta könyvében, és a Silóbeli Ahija prófécziájában, és Jehdó prófétának Jeroboám ellen, a Nébát fia ellen írt látásaiban? 30És uralkodék Salamon Jeruzsálemben az egész Izráel felett negyven esztendeig. 31És elaluvék Salamon az ő atyáival egyetemben, és eltemeték őt az ő atyjának, Dávidnak városában, és uralkodék helyette az ő fia, Roboám.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet


Facebook Twitter Google+ QR-kód PDF