21Szánjatok meg! Szánjatok meg legalább ti, barátaim!
Mert az Úr keze érintett engem.
22Miért üldöztök engem úgy, mint Isten,
és mért nem tudtok betelni húsommal?
23Bárcsak felírnák szavaimat,
vajha könyvbe jegyeznék azokat,
24vas íróvesszővel ólomtáblára,
vagy vésővel sziklába metszenék őket!
25Mert tudom, hogy megváltóm él,
s a végső napon felkelek a földről;
26és ismét körülvesz a bőröm,
és saját testemben látom meg Istenemet;
27én magam látom meg őt,
és önnön szemem nézi őt, és nem más!
E reményem van eltéve keblemben!
Jegyzetek
19,25 Ezeket a szavakat Jób akár kőbe is vésné. Sajnos, a szövegkörnyezet valószínűleg megromlott. Úgy látszik, a beszélő egy látomással bátorítja magát, amely megvalósul majd egy napon. Annak ellenére, amit most mondott (a húsa elemésztődött, a hálál vár rá), mégis tudja, hogy ez a helyzet nem bűnének következménye. És azt is tudja, hogy Isten is tudja ezt, bár ő most hallgat és rejtőzik. Azon a napon maga Isten jön majd el, mint Megváltó, hogy visszakövetelje Jób jogait, melléáll, és nyilvánosságra hozza ártatlanságát. Jób pedig testi épségét visszanyerve, »feltámadva«, saját szemével szemlélheti Istent. Szívében gyökerezik ez a remény, és emészti a vágy, hogy reménye beteljesedjék.