Keresés a Bibliában

21Miután ezeket mondta, Jézus megrendült lelkében, és tanúságot tett e szavakkal: »Bizony, bizony mondom nektek: Egy közületek elárul engem.« 22A tanítványok egymásra néztek, mert zavarba jöttek, hogy kiről mondja. 23Tanítványai közül az egyik, akit Jézus szeretett, Jézushoz egészen közel foglalt helyet. 24Simon Péter intett neki, hogy kérdezze meg: »Ki az, akiről beszél?« 25Az odahajolt Jézushoz, és megkérdezte tőle: »Uram, ki az?« 26Jézus azt felelte: »Az, akinek a bemártott kenyérdarabot adom.« Azután bemártotta a darabot, és odaadta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának. 27Amikor az a kenyérdarabot elvette, mindjárt belészállt a sátán. Jézus pedig azt mondta neki: »Amit teszel, tedd meg gyorsan!« 28Az asztaltársak közül senki sem értette, miért mondta ezt neki. 29Mivel Júdásnál volt az erszény, egyesek azt gondolták, hogy Jézus azt mondta neki: »Vedd meg, amire szükségünk van az ünnepen!« vagy hogy a szegényeknek adjon valamit. 30Ő pedig, amint elvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
31Miután kiment, Jézus így szólt: »Most dicsőült meg az Emberfia, és Isten megdicsőült benne. 32Ha Isten megdicsőült benne, Isten is megdicsőíti őt önmagában, hamarosan megdicsőíti. 33Gyermekeim, már csak kis ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek. 36Ekkor Simon Péter megszólalt: »Uram, hová mégy?« Jézus azt felelte: »Ahova én megyek, oda most nem jöhetsz utánam, de később követni fogsz engem.« 37Péter megkérdezte: »Uram, miért nem mehetek most utánad? Az életemet is odaadnám érted!« 38Jézus azt felelte: »Életedet adnád értem? Bizony, bizony mondom neked: Mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

13,31 Jézus látja már, hogy közel a kereszt, amelyen megdicsőíti az Atyát, és a megváltásban visszavezeti hozzá az embereket. A maga részéről az Atya is meg fogja dicsőíteni a Fiút, mint embert is, amikor feltámasztja a halálból és saját jobbjára ülteti.