Keresés a Bibliában

A zsidó nép kiválasztott maradéka.

11 1Azt kérdem tehát: vajon Isten elvetette népét? Szó sincs róla! Hisz én is izraelita vagyok, Ábrahám véréből, Benjamin törzséből. 2Isten nem vetette el népét, melyet öröktől fogva kiválasztott. Nem tudjátok mit mond az Írás Illés történetében, mikor így vádolta Izraelt Isten előtt: 3„Uram, prófétáidat fölkoncolták, oltáraidat lerombolták, csak magam maradtam meg, de nekem is életemre törnek.” 4S mit felelt rá az isteni szózat? „Megtartottam magamnak hétezer férfit, akik nem hajtottak térdet Baál előtt.” 5Így a jelenben is van egy maradék, akiket a kegyelem választott ki. 6De ha ez kegyelem alapján történt, akkor nem tettek fejében, különben a kegyelem már nem volna kegyelem.

A pogányok megtérésének hatása a zsidó népre.

7Hogy is állunk tehát? Amit Izrael keresett, azt nem érte el. Csak a kiválasztott maradék érte el. A többiek elvakultak, amint meg van írva: 8„Isten értetlenség lelkét bocsátotta rájuk, látásra nem nyíló szemet, hallásra nem táruló fület mind a mai napig.” 9És Dávid azt mondja:
„Asztaluk legyen csapdává és tőrré
megtorlásukra, meg botránykővé. 10Homályosodjék el szemük ne lássanak,
és nyomorítsd görbére hátukat.” 11Kérdem tehát: azért botlottak meg, hogy elessenek? Szó sincs róla! Vétkükből inkább üdvösség fakadt a pogányoknak, hogy versenyre serkentse őket. 12Ha pedig vétkük gazdagítja a világot és megfogyatkozásuk is hasznos a pogányoknak, mennyivel inkább lesz azzá teljes számuk. 13Nektek pogányoknak meg azt mondom: amennyiben a pogányok apostola vagyok, hivatásomat nagyra tartom. 14Szeretném versengésre serkenteni véreimet és szeretnék legalább néhányat közülük az üdvösségre vezetni. 15Ha ugyanis már elvetésük is megbékélése a világnak, mi más lesz fölvételük, ha nem élet a halálból? 16Ha szent a búza zsengéje, szent lesz a kenyér is; s ha szent a gyökér, szentek lesznek az ágak is. 17Ha egyik-másik ág le is tört, s te vad olajfa létedre beléjük lettél oltva, és részese lettél az olajfa gyökerének és dús nedvének, ne dicsekedjél az ágak rovására. 18Ha mégis dicsekednél, tudd meg: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. 19Mondhatnád ugyanis: letörtek az ágak, hogy én legyek beoltva. Ez igaz. 20A hitetlenség miatt törtek le, te viszont a hit által állsz. Ne légy tehát fönnhéjázó, inkább félj. 21Ha ugyanis a természetes ágaknak nem kegyelmezett Isten, hátha neked sem kegyelmez. 22Értsd meg hát Isten jóságát és szigorúságát: szigorúságát a vétkesek iránt irántad pedig Isten jóságát, föltéve, ha megmaradsz a jóban, különben téged is lenyesnek. 23De ők is be lesznek oltva, ha nem maradnak meg hitetlenségükben, mert Istennek van hatalma ahhoz, hogy újra beoltsa őket. 24Ha tehát téged levágtak a természetes vadolajfáról, és a természet rendjén kívül beoltottak a nemes olajfába, mennyivel inkább lesznek beoltva saját olajfájukba azok, akik természet szerint is odavalók.

A zsidók jövendő megtérése.

25Nem szeretném, testvérek, hogy tájékozatlanok maradjatok e titok dolgában, hogy bölcseknek ne képzeljétek magatokat. A vakság csak részben veri Izraelt, míg a pogányok teljes számban meg nem térnek. 26Akkor majd egész Izrael üdvözül, amint írva van: „Sionból jön a szabadító,
ki eltörli Jákob gonoszságát: 27ez lesz szövetségem velük,
amikor megbocsátom bűnüket.” 28Az evangéliumot tekintve ugyan ellenségek, a ti javatokra, de a kiválasztás által kedvesek őseik miatt. 29Isten ugyanis nem bánja meg kegyelmi adományát és meghívását. 30Hiszen, amint egykor ti nem hittetek Istennek, de most azoknak hitetlensége miatt irgalmasságot találtatok, 31úgy ők ma hitetlenekké lettek az irántatok tanúsított irgalmasság miatt, hogy egykor majd irgalomra találjanak. 32Isten hagyta, hogy mindnyájan hitetlenségbe merüljenek, hogy mindenkin könyörüljön. 33Mekkora a mélysége Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának! Mily megfoghatatlanok szándékai,
mily kifürkészhetetlenek útjai! 34Vajon ki látta az Úr gondolatait?
Tanácsot ki adott neki? 35Ki kölcsönzött neki,
hogy visszakövetelhetné tőle? 36Minden belőle, általa és érte van,
dicsőség néki mindörökké! Ámen.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet